2024. December 18. szerda
Az alkoholizmus a leggyakoribb szenvedélybetegség, ami férfiak között kétszer olyan gyakori, mint nőknél. Egy tanulmány szerint a nemi különbség biológiai hátterében a dopamin nevű hormon áll.

A Columbia és a Yale egyetemek munkatársai alkoholt alkalomszerűen fogyasztó egyetemista nőket és férfiakat  tanulmányoztak. Miután az alanyok alkoholt, illetve alkoholmentes italt fogyasztottak, pozitronemissziós vizsgálatnak (PET) vetették őket alá, megállapítva agyi aktivitásuk, valamint az agyi dopaminszint változásait.

alkoholizmus, dopamin

A dopamin egy igen sokrétű biológiailag aktív anyag, ami az agyban főként a jutalmazásért felelős hormon szerepét tölti be – szintjének emelkedése kielégültségi érzést von maga után, például szex, vagy droghasználat következtében.

Dr. Anissa Abi-Dargham és munkatársai megállapították, hogy férfiakban ugyanolyan mennyiségű alkohol nagyobb dopaminszint-változást eredményezett, mint a nőknél. A hatás főként az agy jutalmazásét felelős magvaiban volt látható. Vagyis az alkoholfogyasztás férfiaknál pozitívabb visszacsatoláshoz vezetett, ez viszont elősegíti az alkoholista magatartás kialakulását.


Forrás: Medipress
2010. 10. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés