2024. Március 28. csütörtök


Hozzávalók 4 személyre:
1 csokor petrezselyem
2 citrom
4 vékony szelet pulykamell
2 evőkanál olívaolaj
5 dkg margarin
5 evőkanál tyúkhús-alaplé
só, feketebors


ELKÉSZÍTÉSE:

Egy kis edénykébe facsarjuk ki az egyik citrom levét, a másikat pedig szeleteljük vékonyra, amit majd a díszítéshez használunk fel. 2-3 szál petrezselymet tegyünk félre ugyancsak a díszítéshez, a többit vágjuk apróra.

A pulykamelleket kíméletesen verjük vékonyra, majd sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben a margarin felét és az olívaolajat hevítsük fel, tegyük bele a hússzeleteket. Mindkét oldalukat 2-2 percig süssük, amíg már kissé megpirultak és a belsejük sem rózsaszín már. Szedjük ki, tegyük félre.

Öntsük az alaplét a pecsenyeléhez a serpenyőbe, forrósítsuk fel, kevergessük, majd adjuk hozzá a citromlé kb. felét, a maradék margarint és a petrezselymet. Alacsony hőfokon a hússzeleteket a pecsenyelével együtt a serpenyőben még egyszer felforrósítjuk. Fűszerezzük, ízlés szerint még egy kis citromlevet adhatunk hozzá. Vegyük ki a hússzeleteket, tegyük tányérra, öntsük le a pecsenyelével, díszítsük citromszeletekkel. Vegyes zöldsalátával kiváló vacsora az egész családnak.

Tápérték egy adagban: 0,5 g szénhidrát, 31 g fehérje, 17 g zsír (telítetlen zsírsav), A-vitamin, B-vitaminok, E-vitamin.



EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK:

A pulyka proteinben gazdag húsféle, segíti a szervezet fehérjepótlását. Mivel zsírszegény, így akár fogyókúrázóknak is meleg szívvel ajánlható, s a koleszterinszintet is kordában tarthatjuk, ha a bőre nélkül készítjük el.
Az olívaolaj kedvező hatással van a szív- és érrendszerre telítetlen zsírsav-tartalma miatt.
A petrezselyemlevél természetes antibiotikus és gyulladáscsökkentő hatású.
Epebetegek hagyják ki a borsot, és lehetőség szerint kevesebb olajat és margarint használjanak.







Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés