2024. Április 20. szombat
Sok vegetáriánus nem tudja, hogy az általuk fogyasztott gyógyszerek állati eredetű összetevőket is tartalmazhatnak, ezért szakemberek a termékek összetevőinek pontosabb feltüntetését, illetve a „vegetáriánusbarát” hozzávalók alkalmazását sürgetik.

A tablettáknak, kapszuláknak és egyéb gyógyszereknek számos olyan összetevője van, amely bár általában nem aktív hatóanyaga a készítménynek, de segít összetartani, vagy besűríteni az orvosságot. Ilyen például az állati csontból, vagy bőrből nyert zselatin, amely gyakori összetevője a generikus – az eredeti gyógyszer termékszabadalmi oltalmának lejárta után gyártott olcsóbb – gyógyszereknek.

vegetáriánus, gyógyszerek

A Manchesteri Királyi Kórház kutatói ötszáz embert vontak be felmérésükbe. A megkérdezettek nagyjából 40 százaléka, vagyis kétszáz ember mondta, hogy nem szívesen fogyaszt állati eredetű termékeket, vagy vegetáriánus elvek, vagy egyéb kulturális, illetve vallási okok miatt. Ezek a résztvevők a meggyőződésükkel összhangban lévő szigorú étrendet folytattak, ám közülük 49-ről kiderült, hogy tudtukon kívül állati eredetű zselatint tartalmazó gyógyszereket fogyasztottak.

A Postgraduate Medical Journal című folyóiratban megjelent eredmények szerint bár a vegetáriánus résztvevők közül sokan azt állították, hogy más megoldás hiányában hajlandóak lennének bevenni az állati eredetű összetevőt tartalmazó gyógyszert, ám a szakemberek úgy vélik, hogy mind az orvosok, mind a gyógyszergyártók részéről nagyobb együttműködésre lenne szükség – számolt be a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.

A brit gyógyszergyártó vállalatok érdekképviseletét végző Brit Gyógyszeripari Szövetség (ABPI) nevű egyesület szóvivője szerint az európai uniós szabályozás kötelezővé teszi a gyártók számára a termék összetevőinek pontos feltüntetését a betegtájékoztatón. A szakemberek szerint a gyógyszergyártóknak az élelmiszer-csomagolásokon szereplő összetevőlistát, vagy könnyen felismerhető szimbólumokat kellene használniuk a termékeiken. Mint hozzátették: a zselatinnak ma már számtalan olyan vegetáriánus változata létezik, amelyeket a cégek bátran alkalmazhatnak a gyógyszerek előállításakor.


Forrás: MTI
2012. 03. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés