2024. Március 29. péntek
Egy új tanulmány eredményei szerint azok a vásárlók, akik éhesen indulnak el nagybevásárlásra, jellemzően több és magasabb kalóriatartalmú ételt pakolnak a kosarukba.

Brian Wansink és Aner Tal, a Cornell Egyetem élelmiszerkutatói közös tanulmányuk során megállapították, hogy nem ajánlatos üres gyomorral vásárolni indulni, ugyanis az így végzett bevásárlás nem csupán azt befolyásolja, hogy mit eszünk aznap este, hanem előrevetítheti egész heti táplálkozásunkat. „Azt már korábbi kutatások is igazolták, hogy éhesen az emberek több ételt vásárolnak, de most azt is megfigyeltük, hogy az emberek jóval magasabb kalóriatartalmú, zsírosabb és cukrosabb ételeket választanak, ha közben üres a gyomruk, mivel éhesen úgy gondoljuk, hogy több kalóriára van szükségünk az energiapótláshoz” - nyilatkozta Aner Tal.

„Az emberi szervezet nem képes különbséget tenni éhségérzet esetén, hogy most éppen fogyókúrázunk, éhínség van és napokig nem juthatunk táplálékhoz, vagy pedig bármikor rendelhetünk egy pizzát, illetve lemehetünk a boltba vásárolni” - vélekedett Samantha Heller, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának táplálkozási szakértője. „Az emberi test nem képes ilyen gyors ütemben alkalmazkodni a mezőgazdaság és a technológia rohamos fejlődéséhez. Épp ezért, ha úgy érzi, hogy kevés az energia, akkor megpróbál minél több tápanyagot felhalmozni és elraktározni, mivel nem tudja, hogy bármikor könnyedén táplálékhoz juthatunk” - folytatta Heller, aki nem vett részt közvetlenül a kutatásban.

Wansink és Tal kísérletében az emberek egy része öt órája nem evett egy falatot sem, míg a másik felük kapott egy kis nassolnivalót, mielőtt szimulált laboratóriumi körülmények között vásárolni indultak. A kutatók megfigyelték, hogy az éhesebb résztvevők több és magasabb energiatartalmú ételeket választottak, mint akik nemrég ettek egy keveset.


2013. 05. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés