2024. Március 28. csütörtök
Azok a gyerekek, akiknek hálószobájában tévé van, nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint tévé nélküli szobában élő kortársaik.

Az Iowa State University munkatársai szerint nem csak a hétévesek haskörfogatát teszi tönkre a tévével felszerelt szoba, de ráadásul ezek a gyerekek még az iskolában is rosszabbul teljesítenek. Ez már csak azért is aggályos, mert egy friss kutatás szerint az amerikai gyerekek mintegy felének van tévéje a szobájában hétéves korára.

Hajhullásra ajánlott csodálatos, kézműves samponszappan > > >

Az anyagot Douglas Gentile professzor a Developmental Psychology című szaklapban publikálta, ahol arra is felszólította a szülőket, hogy lehetőleg ne tartsanak tévét a gyerekszobában, ha nem szeretnék, hogy a csemete elhízzon, és minden idejét a képernyő előtt töltse ahelyett, hogy olvasna vagy tanulna. „További probléma, hogy a 24 órás tévéhasználatot a szülő képtelen ellenőrizni, márpedig valószínű, hogy nem oktató programokat és ismeretterjesztő sorozatokat néz a legtöbb gyerek. Nem véletlen, hogy ezek gyerekek gyakran agresszívebbek is kortársaiknál” – mondja Gentile, aki kutatása során több mint 5 ezer gyereket vizsgál meg munkatársaival.


Forrás: Medipress
2017. 10. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés