2017. November 19. vasárnap
Egy új kutatási anyag tanulsága szerint a túlsúlyos nők a bennük lévő komoly mentális gátak miatt nem képesek lefogyni, ezek ugyanis visszatartják őket a testedzéstől.

Az USA-beli Temple Egyetem és az Elhízás és Túlsúly Kutatási Intézet munkatársai olyan túlsúlyos nők adatait vizsgálták, akik egyéves mozgásra ösztönző tanfolyamon vettek részt. A résztvevőkkel a program kezdetekor kitöltettek egy kérdőívet, amelyben elsősorban a saját magukról alkotott képről és a testedzéshez, valamint a fogyáshoz való viszonyukról kérdezték őket.

túlsúly, túlsúlyos, lelki, mentális, tényezők

Az eredmények szerint a túlsúlyos nők mentálisan sokkal érzékenyebbek, emiatt nehezebben kezdenek bele a fogyókúrába és az edzésprogramokba, mint normális súlyú társaik. A leggyakoribb kifogások, amiket a tesztek során a résztvevők felhoztak: önbizalomhiány, félelem a kudarctól, félelem a sérülésektől, rossz egészségi állapot, maga a túlsúly.

A legtöbben ezek miatt a mentális és pszichológiai gátak miatt nem kezdenek edzeni, ami pedig sok esetben a megoldást jelenthetné a túlsúlyra és az azt kísérő lelki gondokra.

„Az emberek általában úgy gondolják, lefogyni, kevesebbet enni, és többet edzeni igen egyszerű dolog – nyilatkozta Melissa Napolitano kineziológus professzor és klinikai pszichológus. – Ha ez így lenne, akkor most nem küzdenénk azzal a világméretű problémával, amit jelenleg az elhízás jelent. Mivel a lelki tényezők ugyanolyan fontosak ezekben az esetekben, mint a testiek, ezekre is nagy hangsúlyt kell fektetni a jövőben a fogyókúrás programok során.”


Forrás: Medipress
2008. 10. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés