2024. Április 18. csütörtök
Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint a tesztoszteron terápia növelheti az életveszélyes embólusok kialakulását. Az eredmények szerint azokban a férfiakban, akik férfi hormonokat szednek, 63%-kal nagyobb eséllyel alakul ki mélyvénás tromboembólia, mely később szívinfarktust, stroke-ot és akár halált is okozhat.

„A rizikó jelentősen nő a kezelés első hat hónapja során, és kilenc hónapig fennáll, majd megszűnik” – nyilatkozta a kutatás vezető szerzője, Dr. Carlos Martinez a frankfurti Epidemiológiai, Statisztikai és Bioinformatikai Intézet munkatársa. Amerikai férfiak milliói használnak jelenleg is tesztoszteron tablettákat, gélt, injekciót annak a reményében, hogy javul a szexuális libidójuk, állóképességük és erejük. Már jó ideje ismert, hogy a fogamzásgátló tablettákban lévő ösztrogén növeli a nők tromboembóliás rizikóját, és korábbi kutatásokból ugyanez derült ki a tesztoszteron terápiáról is, tudtuk meg Dr. Mark Creager-től, aki a Dartmouth-Hitchcock Heart and Vascular Center igazgatója, és az American Heart Association (AHA) korábbi elnöke.

A második leggyakoribb halálok Magyarországon és a tudomány> > > 

A kutatás során 19.000 brit mélyvénás trombózissal diagnosztizált beteg adatait tanulmányozták. A kontroll csoportot 909.000 hasonló életkorú férfi alkotta. Az első hat hónap során a tesztoszteron terápiában részesülők tromboembóliás rizikója 63 %-kal nőtt azokhoz képest, akik nem részesültek férfi hormon terápiában. A kutatás során nem tudtak közvetlen ok-okozati összefüggést felmutatni. Azt sem jelentik az eredmények, hogy egy átlagos férfi számára a mélyvénás trombózis rizikója szignifikánsan nő, hiszen a rizikó eleve alacsony. Az általános rizikó emelkedés azt jelentette, hogy 1000-ből egy férfit érinthet a kockázat évente. Azonban veszélyes lehet azon férfiak számára, akik eleve nagyobb rizikónak vannak kitéve.

Állatbolondoknak itt a legjobb karácsonyi ajándék Amerikából> > >

A trombusok jellemzően a mély vénákban keletkeznek, melyet mélyvénás trombózisnak nevezünk. Amennyiben ezek leszakadnak a falról, az érrendszeren keresztül bárhová eljuthatnak, így szívinfarktust, stroke-ot vagy tüdőembóliát okozva. „Fontos ismerni a beteg anamnézisét, esetlegesen fennálló mélyvénás trombózisra hajlamosító tényezőket” – nyilatkozta Creager. „Így legalább a betegek figyelmét fel kell hívni arra, hogy a tesztoszteron terápia következményeként ezen rizikók növekedhetnek.” Egyéb hajlamosító tényezők az AHA szerint a túlsúly, hosszan tartó ágynyugalom, előrehaladott életkor és a korábbi tromboembóliás események. „Nem tudom elképzelni, miért vállalná bárki ezt a kockázatot” – nyilatkozta Dr. Windsor Ting, az Icahn School of Medicine docense. „Őrültségnek hangzik, kitenni magamat ilyen kockázatnak úgy, hogy a belőle származó előny nem is biztos.”

A palackozott vizek is rejthetnek egészségre ártalmas anyagokat - kutatás > > > 

Senki nem biztos abban, miért emeli a tesztoszteron a kockázatot. Egy elmélet szerint a tesztoszteron kapcsolatba lép egy enzimmel, mely oldja a kialakult véralvadékot, különösen azokban, akik eleve nagyobb kockázattal állnak szemben. További kutatások szükségesek az eredmények megerősítésére. Jelen kutatást a BMJ kiadványban közölték online.


Forrás: Medipress
2016. 12. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés