2024. Április 19. péntek
A Hipertónia Hét
A Magyar Hypertonia Társaság ezúttal egy egyhetes programmal kívánja ráirányítani a figyelmet a magasvérnyomás-betegségre. A Hipertónia Hét elnevezésû kezdeményezés során minden nap más városban tartanak lakossági rendezvényt, és egy Guinness-rekord kísérlet keretében az érdeklõdõk naponta SMS-ben küldhetik be a mért vérnyomásértéküket.

A hipertónia nem megfelelõ kezelés esetén súlyos szövõdmények kialakulásához vezethet (pl.: szívelégtelenség, szívinfarktus, agyvérzés vagy vesebetegség), ugyanakkor tudományos vizsgálatok bizonyították, hogy a 140/90 Hgmm alatti cél-vérnyomásérték elérésével számottevõen – akár felére, negyedére – csökkenthetõ a szövõdmények kialakulása és a betegek ezzel összefüggõ halálozási kockázata.

Felismerve a nyomasztó probléma összetettségét, 2005 tavaszán a Magyar Hypertonia Társaság „Éljen 140/90 alatt!” címmel átfogó oktató és beteg-együttmûködést segítõ szakmai programot indított. A szakmai program folyamatosan bõvült immár a lakosságnak szóló programelemekkel is, illetve 2005 õsze óta a Nemzeti Népegészségügyi Program, illetve az idén márciusban történt meghirdetése óta a Szívés Érrendszeri Betegségek Megelõzésének és Gyógyításának Nemzeti Programja részeként mûködik. Ez utóbbi program a következõ konkrét célt tûzte ki: „Az egészséges egyének vérnyomása maradjon 140/90 Hgmm érték alatt, a kezelt betegeké pedig növekvõ arányban (50 %-ot meghaladóan) érje el az ez alatti értéket.”

A Hipertónia Hét

A 2006. október 16-22. között megrendezésre kerülõ Hipertónia Hét célja, hogy az érintettek egy héten keresztül – a szervezõk reményei szerint természetesen azt követõen is – folyamatosan törõdjenek a betegséggel, annak kezelésével és megelõzésével. Minden nap mérjék vérnyomásukat, és kezelõorvosukkal együttmûködve érjék el a 140/90 Hgmm-es cél-vérnyomásértéket.

Az ingyenes rendezvénysorozaton minden nap más városban hallhatnak elõadásokat az érdeklõdõk a magasvérnyomás-betegségrõl. A programot vérnyomás-, koleszterinszint-, haskörfogatés testsúly-mérések egészítik ki egész nap.

A helyszínek:

október 16. hétfõ Budapest – Almássy téri Szabadidõközpont október 17. kedd Gyõr – ÁNTSZ Megyei Intézete október 18. szerda Debrecen – Debreceni Mûvelõdési Központ október 19. csütörtök Szeged – ÁNTSZ Megyei Intézete október 20. péntek Pécs – Pécsi Fõposta ügyfélforgalmi része

Az eseménysorozatot egy Magyarországon eddig példa nélküli SMS-kampány egészíti ki. A Hipertónia Hét keretében arra kérik az érdeklõdõket, hogy minden nap mérjék vérnyomásukat, és a mért értéket küldjék be naponta a 06-20-20-140-90 alapdíjas SMS számra. A beküldõk között vérnyomásmérõ-készülékek kerülnek kisorsolásra.Az SMS-kampány egyben egy Guinness-rekord kísérlet része is: a szervezõk a lehetõ legtöbb embert szeretnék mozgósítani a magasvérnyomás-betegség ellen az egy hét alatt.

A programban résztvevõk a gyógyszeres terápia mellett egy eszközcsomagot is adnak a programba belépõ betegeknek: a magasvérnyomás-betegségrõl szóló, valamint életmódés étrendbeli javaslatokat is tartalmazó tájékoztató füzetet, az otthoni vérnyomásméréshez használandó útmutatót, gyógyszeradagolót és vérnyomásnaplót foglal magába.

Az „Éljen 140/90 Hgmm alatt!” programmal és a Hipertónia Héttel kapcsolatban további információk kérhetõk az ingyenesen hívható 06/80/203-523-as telefonszámon.


2006. 09. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés