2024. Március 28. csütörtök
Más, mint Európában  -  Pozitív hatások -  Ellenjavallat
A masszázs sokak számára luxus, pedig ez az egyik "legkézenfekvőbb" és legősibb módszer a testi és lelki panaszok orvoslására. Bár hazánkban egyre népszerűbbek a különféle masszázs-szolgáltatások, a hétköznapi nevén thai masszázsnak nevezett technika még mindig különlegesnek számít, ráadásul téveszmék is övezik. Hallatán ugyanis sokan erotikus szolgáltatásra asszociálnak, pedig a pontos nevén tradicionális orvosi thai masszázsnak semmi köze nincs a szexiparhoz.

A legtöbb masszázstechnika, így a thai is, évezredes tapasztalatokon alapul. Gyökerei Kínába és Indiába nyúlnak vissza, ahol a legenda szerint kb. 2500 évvel ezelőtt egy Shivago Komarpahj nevű orvos, Buddha kortársa, fejlesztette ki, és a buddhizmus terjedésével párhuzamosan hódította meg a világ egyéb tájait.

A különféle gyógyító eljárások a kolostorokban és a családokon belül generációról-generációra hagyományozódtak; a masszázs technikáját a thai családok ma is őrzik, és adják át gyermekeiknek. 1836 óta intézményes keretek között is tanulható: ekkor alapították ugyanis a Wat Pho nevű buddhista kolostor épületeiben működő első egyetemet, mely ma is a leghitelesebb masszázsiskolának számít.

thai

Más, mint Európában

A tradicionális thai masszázs alapvetően eltér az Európában kialakult és használatos módszerektől: itt ugyanis az izmok lazítása, "megdolgozása" a cél, a thai masszázs viszont a test energetikáját veszi alapul: a terapeuta az energiavonalak mentén található akupunktúrás pontokra gyakorol finom nyomást. Az európai masszázstól eltérően nem csak kezét, de alkarját, lábát, térdét is használja, és ami ezen kívül igazán jellegzetessé teszi még a thai masszázs "koreográfiáját", az a különböző testrészek nyújtása és feszítése. A terapeuta kilazítja, megnyújtja az izmokat, és kihúzza, "megropogtatja" az ízületeket. A masszázs sokszor komoly fizikai bravúrnak tűnő mozdulatokat igényel: például a hát megdolgozásakor a masszőr a kliens alá kuporodva tartja meg és nyújtja ki annak egész testét.

A thai ún. száraz masszázs: a kliens könnyű és laza pamutruhát visel, melyből csak karjai és lábfeje látszanak ki, a masszázst pedig a ruhán keresztül kapja. Létezik olajos, "europaizált" változata is, mely gyakorlatilag megegyezik a tradicionális thai-jal, ámde a csúszós bőr miatt bizonyos elemek (az ízületek "ropogtatása") kimaradnak belőle. Az olajok gyógyító, lazító hatása akkor érvényesül igazán, ha masszázst követően pár óráig nem zuhanyozunk le. A masszázst földre helyezett matracon végzik, és egy-két órás időtartama alatt a terapeuta az egész testet átmasszírozza. A thai masszázs kiegészíthető ún. herbal-kezeléssel is: a pamutlabdába kötött, nyugtató hatású gyógynövényeket (pl. cickafarkfű, menta, citrom, kakukkfű) átgőzölik, és a meridiánpontokra nyomva viszik be a bőrbe.

Pozitív hatások

A thai masszázst leginkább ahhoz az élményhez lehetne hasonlítani, mintha egyszerre végeznénk jógagyakorlatokat fizikai erő kifejtése nélkül (ezért "passzív jógának" is nevezik), és részesülnénk akupresszúrás és reflexológiai kezelésben. A hatás egyszerre nyugtató és serkentő. Az energiapontok nyomása javítja a vér- és nyirokkeringést, stimulálja a belső szerveket és serkenti működésüket, egyensúlyba hozza a test energiarendszerét; a nyújtásokkal kiegészülve pedig oldja az izmok, ízületek merevségét és feszültségét, növeli a test rugalmasságát, és jótékonyan hat a csontozatra. Masszázs után ruganyosnak érezzük magunkat, könnyebben mozgunk, és megszűnik izmaink merevsége.

A feszültségoldó hatás nem csak a testre, de a lélekre is vonatkozik: pihentet, relaxál; ehhez azonban a körülményeknek is teljes mértékben az ellazulást kell szolgálniuk: az ideális helyiség csendes, félhomályos és kellemes hőmérsékletű. Emellett az is fontos, hogy magunkban is megteremtsük az önmagunkra koncentrálás lehetőségét: szánjunk kellő időt a masszázsra, lehetőleg ne kelljen rögtön utána valahová elrohannunk, legyen időnk "magunkhoz térni" és esetleg meginni egy csésze teát.

A már említett élettani hatások mellett a thai masszázs jótékonyan hat a vegetatív idegrendszerre, ezért fájdalomcsillapító hatása is van, és hatékonyan alkalmazható például alvászavarok esetén. Az sem véletlen, hogy masszázs után szó szerint jól érezzük magunkat a bőrünkben, hiszen a vérkeringés felgyorsulása a bőrre is pozitívan hat: feszesebbé, rugalmasabbá válik, pórusaink kitágulnak. A masszázs segíti a méreganyagok kitisztulását a szervezetből, melyet folyadékbevitellel magunk is fokozhatunk.

Ellenjavallat

Bár a thai masszázsról elmondható, hogy számos pozitív fizikai és lelki hatással bír, mégis előfordulhat, hogy igénybevétele kifejezetten ellenjavallt. A felgyorsult vér- és nyirokkeringés miatt nem ajánlott nyirokrendszeri és rákos megbetegedésben, magas vérnyomásban és szívelégtelenségben szenvedőknek, csakúgy, mint csontritkulás, súlyosabb visszértágulat, epilepszia, terhesség, bőrgyógyászati problémák (pl. pikkelysömör, szemölcs, sebek), művégtag vagy protézis (pl. csípőprotézis), és pl. csonttörés megléte esetén. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy egészségügyi problémánk lehetővé teszi-e a masszázs igénybevételét, konzultáljunk kezelőorvosunkkal!

Az egyéni adottságok és az életkor miatt mindenki teste máshogy reagál a masszázsra, mást "bír el", ezt pedig a terapeuták is jól tudják és figyelembe veszik, így tehát mindenki személyre szabott kezelést kap: nem kell tehát attól tartanunk, hogy a masszázs során bármilyen bajunk esik.


Szerző: Zsadon Sára

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés