2024. Március 29. péntek
A tészta egy könnyen, gyorsan elkészíthető étel, amit még a legválogatósabb gyerekek is szívesen elfogyasztanak. Mostantól ezek mellé még egy jó tulajdonságát felsorolhatjuk, szakemberek szerint ugyanis azoknak a gyerekeknek, akik fogyasztanak tésztát, összességében jobb minőségű az étrendjük, mint azoké, akik nem.

A kutatók a vizsgálatok során a tésztafogyasztás mértékét és a különféle fontos tápanyagok, ásványi anyagok és vitaminok bevitelének mértékét vetették össze az Egyesült Államokban, és megállapították, hogy azok a gyerekek, akik esznek tésztát, általában több vitamint és ásványi anyagot, viszont kevesebb szaturált zsírt – vagy bármilyen zsírt – fogyasztanak, mint azok, akik nem. Összességében kimutatható volt, hogy a tésztafogyasztók étrendje jobb minőségű volt, több rostot, folátot, vasat, magnéziumot és E-vitamint tartalmazott, emellett zsírszegényebb is volt. A gyerekek testsúlyában, derékkörfogatában és testtömeg-indexében azonban nem mutatkoztak jelentős eltérések.

Honnan tudható, hogy aranyerem van és nem valami más?>>>

Amint azt Diane Welland dietetikus, a Nemzeti Tészta Szövetség kommunikációs menedzsere kifejtette, a tészta része kell, hogy legyen a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásnak, ami pedig nélkülözhetetlen a gyerekek és tinik szellemi és testi fejlődéséhez.

Sóval lehet fantasztikusan megszépülni, megmutatjuk >>>


Forrás: Medipress
2017. 05. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés