2024. Március 28. csütörtök
A New Hampshire-i Egyetem kutatói szerint a testvérek közötti agresszió lényegesen gyengébb mentális egészséggel jár a gyerekek és a serdülők körében.

„Még azok a gyerekek is a fokozott mentális stressz jeleit mutatták, akik csupán egyetlen esetről számoltak be. Eredményeink alapján a testvéri agresszió gyakoriságtól és mértéktől függetlenül rossz hatással van a fejlődésre” – mondta a nagy léptékű kutatást vezető Corinna Jenkins Tucker.

A szakértők 3599 főből álló minta alapján vizsgálták az összefüggést. Az adatok egy hónap és 17 év közöttiektől származtak, és a gyermekek ellen irányuló erőszak felmérésére készült nemzeti kutatás (NatSCEV) keretein belül vették fel őket. Az elemzés fő célja a fizikai bántalmazás (eszközzel vagy anélkül), a tulajdon elleni vétség (lopás vagy rongálás) és a pszichés agresszió (félelemkeltés, kiközösítés) hatásának felmérése volt.

Az eredmények alapján az elmúlt évben a megkérdezettek 32 százaléka élte át a fentiek legalább egyikét. A 10 éven aluliak körében ez nagyobb mentális stresszt okozott, mint a serdülőknél, de mindannyiuknál lényeges hatással járt a testvéri agresszió. Az elemzés kimutatta, hogy míg a kortárs agresszió – például az iskolában elszenvedett bántalmazás és kiközösítés – a köztudatban súlyosabb problémaként van jelen, a testvértől elszenvedett testi vagy lelki bántalmazásnak ettől független, ugyancsak súlyos következményei vannak.

Tucker professzor hangsúlyozta, hogy a kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy a szülőknek, a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak komolyan kell venniük a testvéri agresszió jelenségét. Az eredmények a Pediatrics című szakfolyóirat júliusi számában jelentek meg.


Forrás: Medipress
2013. 06. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés