2024. Március 29. péntek
A terhesség korai időszakában túlsúlyos édesanyák gyermekei sokkal nagyobb eséllyel halnak meg egy éves korukig, amihez az anyai magas vérnyomás és a cukorbetegség is hozzájárulhat egy brit kutatás szerint.

Közel 41 ezer, öt észak-angliai szülészeti központban kísért egyszeres terhesség adatát áttekintve kutatók megállapították, hogy a méhen belüli elhalás illetve az egy éves születésnap előtti halál, azaz a csecsemőhalálozás kétszer magasabb volt a terhesség korai időszakában túlsúlyos (30-as BMI fölött) kismamáknál, mint a normál súlyú édesanyák gyermekei között (BMI 18,5 és 24,5 között). Ez azt jelenti, hogy ezer főre vetítve majdnem nyolccal több magzatot és csecsemőt veszítenek el a túlsúlyos anyák.

terhesség, túlsúly

A halálozás kockázata 23-as anyai BMI esetén a legalacsonyabb. (A BMI egy, a testmagasságból és testsúlyból számolt érték. 25 és29,9 közötti BMI esetén beszélük túlsúlyról, míg 30-as BMI és a fölötti értékekek esetén kövérségről.)

„Számos oka lehet annak, hogy a túlsúly megemeli a gyerekek halálozási kockázatát, de a pontos mechanizmust még nem ismerjük – magyarázza a Human Reproductionben megjelent cikk társszerzője, Judith Rankin, a Newcastle Egyetem professzora. Magasabb ugyanis a magas vérnyomás, a cukorbetegség kialakulási kockázata is. A pontos mechanizmus megértése azért is fontos, hogy a kismamákat szorosabbban ellenőrizve megvédjük őket az esetleges szövődményektől”.

A fejlett országokban, így az Egyesüllt Királyságban is a legtöbb édesanya egészséges gyerekeknek ad majd életet, függetlenül attól, hogy milyen testsúllyal esik teherbe, nyugtatja meg a kismamákat Dr. Ruth Bell szülész-nőgyógyász . Fontos, hogy a nők még teherbe esésük előtt törekedjenek az ideális testsúly elérésére, ezzel sokat tehetnek gyermekük egészségéért is. Terhesség alatt nem célszerű testsúlycsökkentésre törekedni, de figyelni kell az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra.


Forrás: Medipress
2011. 04. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés