2024. Március 28. csütörtök
Nem egyszerű annak eldöntése, hogy a születendő gyermekek között mekkora korkülönbség legyen. A döntést most egy izraeli tanulmány is segítheti, amely szerint ha fontos gyermekeink és a saját egészségünk, érdemes egy kicsit várni a következő babával – de túl sok időt sem tanácsos kihagyni.

A jeruzsálemi Shaare Zedek Orvosi Központ kutatói az izraeli nemzeti adatbázisból származó 441 ezer élveszülés tapasztalatait elemezték. A vizsgálatban szereplő, korábban már szült nők 2000 és 2005 között adtak életet újabb gyermeküknek.

terhesség

A legtöbb nő esetében 2-5 év telt el a két terhesség között, ezután a leggyakoribb intervallum 12-23, majd 6-11 hónap volt. Az öt éven túl vállalt következő terhesség viszonylag ritkán fordult elő, és a legkevésbé jellemző az volt, hogy már a szülés utáni hat hónapon belül megfoganjon a kistestvér.

A kutatók megállapították, hogy a koraszülés valószínűsége 23 százalékkal nagyobb volt azoknál, akik kevesebbet vártak hat hónapnál az újabb terhességgel, az újszülöttek túl kis súlyát illetően pedig 15 százalékkal nőtt az esély. Még nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a korai csecsemőhalálozás 64 százalékkal nagyobb volt ugyanebben a csoportban, és 22 százalékkal nagyobb a 6-tól 11 hónapot várók között.

A két terhesség közti nagyon hosszú várakozási idő sem feltétlenül jobb: a koraszülés kockázata például 40 százalékkal emelkedett azoknál a nőknél, akik öt évnél többet vártak a következő baba vállalására.

A terhességek közti ideális intervallum megállapítására a kutatók nem vállalkoztak.


Forrás: MTI
2009. 12. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés