2024. Március 29. péntek
Ha szeretné elkerülni, hogy gyereke válogatós, vagy nagyon kis étkű legyen, akkor már a terhesség ideje alatt érdemes odafigyelni arra, hogy változatos ételeket fogyasszon – javasolják francia kutatók.

Korábbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerek életében első néhány hetében és hónapjában érzékelt illatok és ízek határozzák meg, hogy később milyen illatokat és ételeket fog előnyben részesíteni. Dr. Benoist Schaal, a dijoni Bourgogne Egyetem kutatója és munkatársai azt is megállapították, hogy bizonyos esetekben már magzati korban is érzékelik, hogy az édesanyjuk mit eszik, ami szintén kihathat későbbi ételpreferenciájukra.

terhesség, ízek, illatok

Egy kísérlet során Schaal terhes nők egy csoportjának ánizsos ízesítésű süteményt adott a szülés előtti napokban, míg a többiek hagyományos ételeket fogyasztottak. A megszületett babák közül azok, akiknek az anyja a szülés előtt a süteményt kapta, az ánizs illatára odafordították a fejüket, és látszólag el is mosolyodtak. A kutatás során azt nem vizsgáltuk meg, hogy a későbbiek során a gyerek az ánizs ízét is, vagy csak az illatát szerette meg, de a szaglás és az ízlelés sok tekintetben szorosan összefügg egymással, magyarázta Schaal.

Több korábbi tanulmány is alátámasztotta, hogy a répától a fokhagymáig számos illatélményre pozitívan reagáltak a babák, ha még magzati korban találkoztak azzal az illattal vagy ízzel. Ez a jelenség nem minden esetben van pozitív hatással az egészségre, ugyanis az alkohol és a cigaretta íze is ismerős és kedvelt lehet a gyerekek számára, ha az anya a terhesség ideje alatt iszik, vagy dohányzik. Egy argentin tanulmány során például megfigyelték, hogy a terhesség ideje alatt alkoholizáló anyák gyerekei rendszeresen megnyalták a szájukat az alkohol illatának hatására.

Schaal egy másik kísérlet során hat hónapos babákat vagy egyhangú, vagy kifejezetten változatos étrenddel etetett, majd megfigyelte, hogy hogyan reagálnak később az új ételfajtákra. Kiderült, hogy a változatos ételeket fogyasztó gyerekek sokkal nyitottabbak voltak az ismeretlen ízek iránt, és jobb étvággyal ették a korábban nem ismert ételeket, mint az egyhangú ételekkel táplált társaik.


Forrás: Medipress
2012. 02. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés