2024. Március 29. péntek
A történelemkönyvekből tudjuk, hogy Kleopátra rendszeresen fürdött szamártejben, Ferenc pápa arról beszélt, hogy ő maga csecsemőként szamártejen nevelkedett, nemrégiben pedig arról lehetett híreket olvasni, hogy a szamártej asztma, ekcéma vagy pikkelysömör ellen is hatékonynak bizonyul.

A szakértők azt állítják, hogy mivel a szamártej laktózban gazdag, ám zsírban szegény, ez hasonlít leginkább az anyatejhez, ráadásul azok is bátran fogyaszthatják, akik a tehéntejre allergiásak. De nem csak italként hasznosítható, hiszen a szamártejből ma már szappant, csokoládét, sőt mindenféle kozmetikai termékeket is készítenek, melyeknek szintén számos előnyös tulajdonsága van, a szamártejből készült szappan például kiválóan bevethető pikkelysömör ellen.

Dr. Photis Papademas, a Ciprusi Műszaki Egyetem előadója számos ember véleményét gyűjtötte össze, akik rendszeresen fogyasztottak szamártejet, és kiderült, hogy körükben – elsősorban a gyerekek esetében – jelentősen csökkent az asztma, az ekcéma vagy az egyéb bőrbetegségek előfordulása. A szakember megjegyezte, hogy a szamártej antibakteriális enzimeket és antiallergéneket tartalmaz, és emiatt számos allergiára megoldást nyújthat, ám az ezzel kapcsolatos klinikai vizsgálatok még váratnak magukra. A szamártejből készült termékek kereskedésével több cég is foglalkozik, egy svájci-olasz vállalat például porformában is árulja, így tápszerként csecsemőknek is adható, ám likőr változata kellemes karácsonyi italként is fogyasztható.


Forrás: Medipress
2014. 12. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés