2024. Március 28. csütörtök
A csemeték jelentős részének már nem a „mama”, hanem a táblagépet jelentő „tablet” az első szava – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a szülők 81 százaléka járt már úgy, hogy porontya összetörte a hordozható eszközt.

A technológia annyira a családi élet részévé vált, hogy még a gyerekek beszédfejlődési mintáit is megváltoztatta. Az amerikai Tech21 cég 2014. júliusi felmérésében 3 614 felnőtt vett részt. Az eredményekből többek között az is kiderül, hogy a szülők 45 százalékánál történt már táblagép-baleset közlekedés során, amikor is a gyerek ki- vagy beszálláskor leejtette a készüléket. Negyedüknél történt egy éven belül kijelzőtörés a csemete „jóvoltából”, főleg a nappaliban és a konyhában. Ami pedig a használat idejét illeti, tízből négy szülő naponta legalább egy órát engedélyezett a porontyának, 7 százalékuk 3-4 órát is.

Noha a legtöbb táblagépet iskoláskorúak használták, a szülők 12 százaléka kétévesnél fiatalabb utódjának is átengedte azt. A családi tevékenységekben bekövetkezett változást tükrözi, hogy a kicsik életének kezdettől fogva része a táblagép. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szülők bevallása szerint minden tizedik gyermek első szava a tablet. Az említett eszközök hosszú távú hatásáról egyelőre nem áll rendelkezésre tudományos adat, mivel olyannyira új keletűnek számítanak a piacon, hogy nincs még rajtuk nevelkedett felnőtt generáció.


Forrás: Medipress
2014. 08. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés