2020. Április 04. szombat
Palik Vilmos

- Ti is rettegtetek a baba megszületése utáni első időszakban a hirtelen csecsemőhaláltól?

- Igen, be is szereztem a légzésfigyelőt, amit még a mai napig is használok, bár teljesen fölöslegesen, hiszen Vilmos már 9 hónapos. El sem tudom képzelni, ha valaki elolvas a hirtelen csecsemőhalálról egy cikket, utána meg merné kockáztatni, hogy legalább ne bérelne egy ilyen légzésfigyelőt, holott pontosan tudom, hogy mi is felnőttünk légzésfigyelő és különösebb óvintézkedések nélkül. Mindent összevetve én azonban igenis féltem tőle.
Anyukám mesélte, hogy neki eszébe sem jutott, hogy valami bajunk lehet, amikor a nővéremmel és velem volt terhes. De amikor az unokáit várta, már benne is volt egy kis félsz. Nem azért, mert mi már másképpen élünk mint ő anno, vagy annyira más hatások érik a gyerekeinket, hanem azért, mert már sokkal több információ jut el hozzá is, és valószínűleg ő akkoriban még nem is hallott efféle problémákról. Például hol volt akkor még légzésfigyelő, illetve lehet, hogy volt, csak nem nála. De az biztos, hogy nem voltak a maihoz hasonló, komoly szűrővizsgálatok.

- Az első gyerekes szülők általában nagyon aggódnak, nem tudják, hogyan érjenek hozzá, miképpen kezeljék a csecsemőt. Milyenek voltak a kisbabáddal kapcsolatban az első élményeid?

- Nekem is voltak zavarodott élményeim, de mi megbeszéltük Lacival, hogy az első időszakban majd ő teszi tisztába Vilmost, hiszen neki már van ebben tapasztalata, lévén, neki már van egy nagylánya. Volt azonban olyan a kórházban, hogy figyeltem a gyerekem abban a kis kocsiban, amiben tologatni szokták az újszülötteket, térdeltem az ágyon és ömlöttek a könnyeim. Csak néztem a gyereket és bőgtem, hogy hogyan fogom én ezt az apró emberkét megóvni a világtól, annyira picike, olyan kis ártatlan, olyan édes, és mindenért, de mindenért én vagyok a felelős. Meg egyáltalán, hogyan merem kivenni ebből a kis kocsiból. Aztán szerencsére olvastam később néhány jópofa könyvet, amelyekben ilyeneket írtak: „A kedves szülő ne higgye azt, hogy a gyereke cukorból van! Nyugodtan meg lehet fogni, meg lehet puszilgatni és nem lesz semmi baja.”. A babák kutacsától rettegnek még a szülők, sokan hozzá sem mernek érni. Szerencsére leírják ezek a könyvek, hogy a kutacs egy nagyon erős kötőszövet, meg lehet simogatni a gyereknek a buksiját.
Problémám azért nekem is volt. A fodrászom hívta fel a figyelmemet, hogy ne lepődjek meg, ha a szülés után labilis lelkiállapotba kerülök. És aztán tényleg volt olyan, hogy a legváratlanabb pillanatokban sírni kezdtem, majd néhány percre rá váratlanul nevetni és örülni kezdtem a világnak. Nem beszélve arról, hogy amikor én néztem ott a kórházban Vilmost és bőgtem, meglátta ezt Laci is, és szegénynek földbe gyökerezett a lába, mert ugye azt látja, hogy a gyereke édesdeden alszik, én pedig fölötte térdelek és rettenetesen bőgök. Na ezzel a helyzettel nem nagyon lehetett mit kezdeni.

- A szülés utáni pár hónap hogyan telt?

- A szülés után semmi bajom nem volt. A barátnőim, akik nagyjából velem egy időben szültek, mesélték, mennyire küszködtek a varrás, a gátseb és a többi minden miatt, míg én azt már gyakorlatilag észre sem vettem. Persze, ha jobban belegondolok, valóban se leülni, se menni nem tudtam, de ezek eltörpültek amellett, amit a vajúdás alatt éreztem, így tulajdonképpen nem is foglalkoztam vele. Mindez jelentéktelennek tűnt ahhoz képest, hogy ott egy kisbaba, akinél próbálom megfejteni például, hogy miért sír. Volt, hogy már együtt sírtam vele, mert elképzelni sem tudtam, mi lehet a gond.
Utólag azt gondolom, az lehetett a probléma az elején, hogy nem alakítottam ki egy jó kis napirendet az első hat hétben. Arról sem volt fogalmam, hogy körülbelül hányszor kéne etetnem és milyen időközönként kellene aludnia. Aztán végre rátaláltam egy újabb nagyon jó könyvre, A suttogó titkaira, ami egy csapásra megoldotta az összes problémánkat. Nagyon bántam, hogy már hathetes volt Vilmos, amikor ezt elolvastam, mert akkor az első pillanattól kezdve sokkal jobban tudtam volna, hogy mire van szüksége egy ilyen pici babának. Aztán azt mondtam magamnak, hogy nem is baj ez így, mert legalább van összehasonlítási alapom. Tehát kb. öt óra alatt behabzsoltam a könyvet, és gyakorlatilag attól a naptól kezdve be is állt a megfelelő napirend. A hathetes kor vízválasztó egy pici baba életében, nem sír már olyan keservesen, ha szüksége van valamire. Vilmos meg ráadásul nagyon nyugodt gyerek volt a megszületése után is, bár a kórházban mondták, hogy ne reménykedjek, mert nem fog egész nap aludni. És persze jöttek is a rendkívül kialvatlan hónapok, amikor már volt, hogy azt kértem, három órát hagy aludhassak egyben, aztán kettőt vagy legalább egyet. Azt gondolom, hogy ezt szinte mindenki átéli. Vilmosra azért sok panaszunk nem lehetett, annyira jó fej volt mindig.

- Változott valamiben az étrended a szülés előtti és utáni időszakban?

- A szülés előtt nem. Abból következtetve, hogy a gyerek mennyire imádja a húslevest, valószínűleg intrauterén (méhen belüli – a szerk.) fázisban megkedveltettem vele, mert most szinte remeg érte. Meg tulajdonképpen minden levesért. Tehát a szülés előtt nem változott az étrendem, de a szülés után igen, mert a szoptatós anyukák nem ehetnek mindent. Amikor a gyerek nagyon sírt, akkor volt, hogy azt mondtam, kérje valaki, hogy egy éven keresztül egyek nyers sárgarépát, és én isten bizony megteszem, csak ne sírjon. Akkor azt gondoltam, biztos olyat ettem, ami miatt fáj a hasa.
Sokan azt mondják, hogy k-betűseket, mint kukorica, káposzta, kelbimbót ne egyél, és utána elolvasol öt másik könyvet és azok mind mást mondanak, így a végén eljutsz oda, hogy gyakorlatilag semmit sem ehetsz. Persze ettől is kétségbe voltam esve, de egy pont után azt mondtam, hogy na jó, ezt így nem lehet tovább csinálni, és visszatértem a normális táplálkozáshoz. Így most már nincs semmi extra megvonás és diéta, tehát nem főtt répán élünk, mert rá kellett jönnünk, hogy nem ez befolyásolja, ha sír a gyerek.

- Mikor álltál vissza a sportos életvitelre?

- Most már hetente négyszer egy órát lefutok. Mivel nyolchónapos kora óta nem szopik Vilmos, könnyebb nekem is bevállalni egy kicsit több testmozgást. Nem azért hagyta abba a szopást, mert nekem ez így könnyebb, hanem egyszerűen ráunt sajnos. Kb. kéthónapos volt, amikor elkezdtem kocogni, ami nem tudom mennyire korai, de gondolom nem, hiszen van, aki a szülés után öt nappal már pont ugyanúgy néz ki, mint a terhesség előtt, tehát csinos, izmos, jó alakú. Na én ezzel nem így voltam, mivel rám annak dacára, hogy sportoltam, rendesen feljött egy csomó plusz kiló. Mostanra már kezdek rendbe jönni, de még nem vagyok teljesen elégedett. A második gyerekemnél majd azért arra odafigyelnék, hogy ne jöjjön fel túl sok plusz, mert bár rosszul nem éreztem magam, lehet hogy túlzás volt.

- Már tervezitek a második babát?

- Így konkrétan nem, de benne vagyunk, hogy legyen egy kistestvér.

- Tervezed, hogy a közeljövőben esetleg újra munkába állsz és visszatérsz a képernyőre?

- Tervezem, de hogy mikor, azt nem tudom pontosan megmondani. Közben azért mosolyodtam el, mert ez egyik este, miután Vilmos elaludt, interneteztem, és az egyik mama-fórumban találtam egy vicces hozzászólást. Arról szólt, hogy egy nőnek lehet, hogy vissza kellene menni dolgozni mielőbb, mert azon kapja magát, ha csak egy bevásárlásra is elmegy, úgy kiöltözik, mintha színházba menne. A férje meg csak néz rá, nem érti. Annak a nőnek természetesen csak nagyon jó volt végre kimozdulni a baba mellől, és emiatt adta meg túlzottan a módját egy ilyen alkalomnak is. Én ezen nagyon elkezdtem röhögni, mert mintha magamat láttam volna. Aztán belém nyilallt, hogy nem ártana visszamenni dolgozni, így a leterheltség kicsit kiegyensúlyozódna. Erről egyelőre azért nem beszélhetünk, mert sokkal erősebb bennem az a felem, amelyik még nem tudja elképzelni, milyen lehet, ha nem én fektetem le a gyerekem minden áldott este. Márpedig ha visszamegyek dolgozni, akkor nem én fogom lefektetni vagy legalábbis nem minden este, és ez egyelőre nem nagyon tetszene nekem, de előbb vagy utóbb ennek is eljön az ideje.


Szerző: Ruprecht Vilmos
2007. 04. 04.
« első‹ előző1.  |  2.  |  
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés