2024. Március 28. csütörtök
A kánikulához hasonlóan a hideg is megviseli a szervezetünket: brit orvosok szerint a hideg idő beálltával egyre többen kerülnek kórházba szívinfarktussal, és erre a veszélyre telente minden országban figyelni kell.

Korábban már igazolták, hogy télen több, szív- és érrendszeri betegségben szenvedő hal meg, mint a nyári időszakban, de a kórházba kerülő infarktusos esetek számáról eddig nem voltak adatok. Az Angol Közegészségügyi Intézetben Krishnan Bhaskaran vezetésével azt vizsgálták, hogy a hideg idő beálltával növekszik-e a szívrohamok gyakorisága.

szívinfarktus

A kutatók az összes angol és walesi gyógyintézet 2003 és 2006 közötti infarktus-esetét vizsgálták, ami több mint 840 ezer beteget jelentett. Az átlagos napi hőmérséklet változásának a következő 28 nap infarktus-gyakoriságára mért hatásának megállapításához figyelembe vették a hét napjai, az ünnepnapok, az influenzás időszakok, a légszennyezettség és a páratartalom esetleges módosító hatását is.

Az összesítés szerint a hőmérséklet egy fokos csökkenése két százalékkal növelte a szigetországban egy hónapon belül kórházba szállított infarktusos betegek számát. A lehűlés kedvezőtlen hatása főleg az első két hétben érvényesült. Azt is megfigyelték, hogy a 75-84 éves emberek és a már korábban is szívpanaszok miatt kezelt betegek fokozottan veszélyeztetettek.

A melegedés esetében nem figyeltek meg ilyen összefüggést

A tanulmányt közlő Angol Orvosi Hetilap szerkesztőségi közleményében Paola Michelozzi és Manuela De Sario olasz kutatók ebben hangsúlyozzák, hogy az angol eredmények egyeznek a 2003-ban Párizsban tapasztalt eseményekkel. Akkor a francia kánikula veszélyére az egészségügyi hatóságok nem figyelmeztették a lakosságot, aminek drámai következményei voltak: igen sok idős ember halt meg azokban a napokban. A statisztikák viszont azt mutatták, hogy a kórházba szállított infarktusos esetek száma a korábbi időszakhoz képest nem növekedett.

"A szívbetegek halálozása a rendkívüli hőségben növekszik, de ez olyan gyorsan történik, hogy nem kerülnek kórházba, sőt általában orvosi kezelésre sem kerül sor"– írják az olasz szakértők.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés