2024. Március 29. péntek

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Merevedési probléma lehetséges okai

Tisztelt Doktor úr!

Az utóbbi időben merevedési problémával küszködöm. Pár hete a barátnőmmel szerettünk volna szeretkezni és ez eleinte sikerült is, orálisan minden rendben volt, megkeményedett és el is élveztem (bár a szokásosnál sokkal hamarabb), és ezek után általában 20-30 perc múlva, amikor újból készen állok szeretkezni is szoktunk, viszont nem jött össze a dolog. Másnap újból próbálkoztunk több sikerrel a merevedésem akkor sem volt tökéletes, viszont csak sikerült. A következő nap ismét hasonló dolog következett, nem volt tökéletes a merevedés és amikor behatoltam a szokásosnál sokkal hamarabb élveztem el, második menetre pedig ezúttal sem futotta, viszont orálisan nem voltak gondok, megkeményedtem, viszont egy nappal később ismét problémás volt a dolog, nem is sikerült szeretkeznünk. Érintésre és orális aktus esetén megkeményedett, de amikor ezek abba maradtak pillanatok alatt lelankadt.

Őszintén szólva eléggé megijedtem, mivel eddig nem voltam hasonló jellegű gondjaim (25 éves vagyok). Azóta pedig a probléma továbbra is fenn áll... a barátnőm nélkül próbálgattam a dolgot, de az eredmény hasonló, nagyon gyorsan vége az erekciómnak és a merevségével is akadnak problémák.

Talán fontos tudni, hogy az utóbbi fél évben edzőterembe járok, tömegnövelés céljából (semmilyen port, vagy tablettát nem használok) és gondoltam arra, hogy esetleg túledzem magam, esetleg az étkezésemmel lehetnek gondok (az elmúlt 2-3 hétben sajnos idő és pénz hiány miatt is egész keveset eszem (van hogy csak 3-4 szendvicset egy nap).

Illetve szégyen vagy nem szégyen, de a fent említett próbálkozást megelőzően a barátnőm másfél hónapra elutazott, nem találkoztunk és volt egy két hetes időszak, amikor esténként maszturbációval igyekeztem oldani a hiányát, esetleg ez okozhatja a mostani problémát?

A szeretkezést egyébként kívánom, reggeli merevedésem is előfordul (bár az sem olyan intenzív). Egyébként amióta észleltem a problémát azt hiszem egy picit rá is stresszeltem és sokat gondolkozom, aggódom rajta. 

Doktor úr esetleg tud segíteni, hogy mi lehet a probléma, gondoltam arra, hogy figyelek a táplálkozásomra (esetleg egy-két olyan dolgot is beleviszek, amelyek segíthetek a vérkeringést, erekciót – tökmag, gyömbér, stb), odafigyelek, hogy többet pihenjek (néha az edzés után és reggelente is elég fáradt vagyok), illetve a rohanásból is visszaveszek. 

Ezektől esetleg helyre jöhet ez a probléma, mert sajnos egy frusztráltabb vagyok miatta.

A válaszát előre is köszönöm!

jason870



Kedves Kérdező, természetesen az étkezésre, pihenésre figyelés fontos, akkor is érdemes ezt tenni, ha megszűnik a merevedészavar.... Ha ez önmagában nem elég, akkor a legegyszerűbb valamelyik merevedésjavító gyógyszer átmeneti alkalmazása. Általában néhány "sikeres" alkalom visszahozza az önbizalmat, utána már nem is kell bevenni a gyógyszert, elég, ha kéznél van. Arra azonban felhívom a figyelmét, hogy semmiképpen se a netről rendeljen valamilyen kétes szert, menjen el orvoshoz.  Ha ez sem működik, akkor első körben olyan belgyógyász felkeresése javasolt, aki jártas a szexuális problémákkal kapcsolatos kivizsgálás, kezelés terén.

 

Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés