2024. Április 20. szombat
A 75-85 évesek negyedének volt szexuális aktusa az elmúlt évben, harmaduk pedig részt vett orális szexben. Az egészséges időseknél kétszer akkora a szexuális aktivitás esélye, mint a betegeknél, illetve a férfiaknál nagyobb, mint a nőknél. A nemi életet élő 55 éven felüliek fele tapasztal problémákat a szex során – például merevedési zavart –, és a nők 34 százaléka nem éri el az orgazmust.

Kevesen akarnak belegondolni, hogy a szüleik, vagy akár a nagyszüleik szexuális életet élnek. Egy friss kutatás szerint nem érdemes rákérdezni a dologra, hacsak nem akarunk megdöbbenni. Az eredmények szerint ugyanis az 57-64 évesek háromnegyede, s a 64-75 évesek fele szexelt az elmúlt esztendőben. A New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban közzétett értekezés alapján az idősek meglepően aktívak az ágyban. Kiderült, hogy a hetvenen túliak érdeklődése csökken, de sokan még ezután is élvezik a testi örömöket. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szexuális élettel felhagyók közül sokan a rossz egészségi állapotuk miatt, vagy partnerhiány révén tesznek így, nem pedig azért, mert úgy akarják. A kutatók 3 005 férfit és nőt kérdeztek meg, akik az Amerikai Egyesült Államokban élnek. Rámutattak, hogy a nők minden korcsoportban kevésbé aktívak a férfiaknál, de ez annak tudható be, hogy nagyobb eséllyel vannak egyedül.

Az egészségesek nagyobb eséllyel tartoztak a nemi életet élők közé. Annak a jelei is megmutatkoztak azonban, hogy a kor megtette a hatását a vizsgálathoz önként jelentkezők egy részénél. A férfiak 37 százalékánál merevedési zavar jelentkezett, a nők 47 százalékánál pedig alábbhagyott a szexuális vágy. „A téma olyan régóta tabu, hogy az idősek egy része még a párjával sem beszél a szexuális problémákról, pláne egy orvosnak nem” – nyilatkozta a kutatást vezető Dr. Stacy Tesser Lindau, a Chicagói Egyetem szakértője az NBC híradójának.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés