2024. Március 28. csütörtök
A magyaroknak valamivel több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben – derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb felméréséből. Tíz magyarból egy saját állítása szerint egy napot sem bír ki szex nélkül – a többségük férfi.

A férfiak 38 százaléka tette a szexet az első helyre, míg a nők körében ez az arány csak 19 százalék. A TÁRKI tizenegyedik, Társadalmi Klíma Riportjából az is kiderül, hogy szex nélkül is működő kapcsolatot csak minden harmadik nő és minden ötödik férfi tud elképzelni. Az idős nők 53 százaléka, míg az idős férfiak 42 százaléka tartja működőképesnek az ilyen párkapcsolatot. Ugyanez az arány a fiatalok körében 18, illetve 11 százalék.

szex, magyarok

A magyarok egynegyede szeretkezett már szakítás után is a párjával. A kutatás tanúsága szerint minél fiatalabb valaki, annál inkább hajlamos lefeküdni korábbi párjával.

Meglepő, hogy a férfiak között több híve van a hosszabb előjátéknak, mint a nők körében. Míg a fiatalok kétharmada általában hosszabb időt szán az előjátékra, addig az idősek körében ezt csak minden harmadik ember teszi meg, a többség nem foglalkozik olyan sokat vele. Összességében a magyarok 57 százaléka fordít 10 percnél többet rá.

Az is kiderült, hogy az időseknek 6, a fiataloknak 12 százaléka találja izgalmasnak az idegenek előtt zajló szexet.

A teljes tanulmány – amely kitér a hazai pornóiparban tapasztalt változásokra is – letölthető az Image Factory és a TÁRKI honlapjáról.


2009. 06. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés