2024. Március 29. péntek
Egy friss kutatás szerint a szerelem olyan reakciókat vált ki agysejtjeinkből, mintha kokaint vagy egyéb keménydrogot fogyasztanánk: az intenzív érzések, a szédültség és az öröm ugyanazokat a sejteket aktiválja ugyanis.

Azt már korábbi kutatások is bizonyították, hogy a szerelemérzet esetén ugyanaz a jóérzésért felelős dopamin szabadul fel nagy mennyiségben, amely a rekreációs célú droghasználat idején is elönti szervezetünket. Mindez a szakemberek szerint azt mutatja, hogy szociális interakcióink befolyásolhatók, ami akár egy napon az autizmussal küzdő páciensek javára is válhat.

Depresszió és demencia - kéz a kézben? >>>  

Az atlantai Emory University munkatársai préripockot vizsgáltak, amelyek az emberhez hasonlóan monogámok. Elemzésre került az állatok agyműködése, miközben a nőstények hat órán át ugyanabban a térben voltak, mint a hímek. A Nature magazinban publikált anyag szerint az állatok agysejtjei hamar tűzre lobbantak, amint elkezdtek kötődni, ami aztán a párzásban csúcsosodott ki. „Az emberek párosodása mindig is bonyolult volt, ezért érdekes felfedezés, hogy ugyanaz okozza a préripocoknál a kötődés kialakulását, ami az embernél a szerelemérzetet, ez pedig a dopamin hormon felszabadulásával jár” – fogalmaz a kutatást vezető Dr Elizabeth Amadei.

Szappanos hajmosás  -a haj életre kel > > >


Forrás: Medipress
2017. 06. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés