2024. Április 20. szombat
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint megfelelő edzésprogrammal segíteni lehet a stroke-ból felépülő betegek mielőbbi fizikai és mentális gyógyulását. 13 klinikai kísérlet támasztotta alá a tényt, hogy a testmozgás jó hatással van a gondolkodásra, a megértésre, valamint az emlékezésre is, melyek a stroke hatására egyaránt sérülhetnek.

Amint arról a kutatást vezető Lauren Oberlin, a Pittsburgh Egyetem végzős hallgatója beszámolt, egy nem túl megerőltető aerobic gyakorlatsor, valamint némi erősítő és egyensúlyfejlesztő gyakorlat javíthatja a mobilitást, ezáltal az életminőséget is, továbbá a kognitív képességekre is pozitívan hat. A vizsgálat során Oberlin és munkatársai 13 korábbi kísérlet eredményeit nézték át, melyekben összesen 639 stroke-ból felépült beteg vett részt. Az eredmények azt mutatták, hogy nagyobb arányban javultak a mentális képességei azoknak, akik végeztek testmozgást, mint akik nem, és ez a különbség már 4-12 heti edzés után megmutatkozott, sőt azoknál is hatott, akik már több mint 3 hónapja estek át a stroke-on. Ennek oka Oberlin szerint az, hogy a mozgás javítja a véráramlást az agyba, elősegíti az új agysejtek növekedését, valamint az ezen agysejtek közötti kapcsolatok kialakulását, továbbá csökkenti a gyulladás mértékét.

Sósan szép az élet! Hogyan lehet sóval gyönyörű a bőr?>>>

A szakemberek hozzátették, hogy a testmozgás mellett a beteg számára az is fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze vérnyomását, figyeljen oda a testsúlyára, ne dohányozzon, valamint mérsékelje a sófogyasztását. A kutatás további részleteiről Oberlin a Houstonban megrendezett Nemzetközi Stroke Konferencián számolt be az érdeklődőknek.


Forrás: Medipress
2017. 03. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés