2024. Március 29. péntek
A belgiumi Leuven Egyetem kutatói egy kísérlet során 27 alanynak nitrátot tartalmazó táplálékkiegészítőt adtak edzésük előtt, majd azt figyelték, mindez milyen hatással van a teljesítményükre.

A nitrát alapvetően a zöld leveles ételekben található, mint amilyen például a spenót, és nagyon fontos az emberi test működése szempontjából, főleg a testmozgás alatt. A vizsgálat során különféle körülmények között figyelték a személyeket, egyrészt normál oxigénállapot mellett, másrészt alacsony oxigénállapot mellett, amilyen például a magaslati levegőn fordulhat elő.

A Frontiers in Physiology című lapban közzétett vizsgálat eredményei igencsak meglepték a szakembereket, ugyanis az alacsony oxigénállapot mellett végzett edzések alatti nitrátfogyasztás hatására mindössze öt hét alatt jelentős változás állt be az izomrostok összetételében. Amint arról a kutatást vezető Peter Hespel professzor, a Leuven Egyetem Sportteljesítmény Központjának munkatársa beszámolt, ez az első olyan vizsgálat, amely világosan kimutatja, hogy az egyszerű, szájon át kapott nitrát milyen hatással van az izmok állapotára, ami főleg azoknak a sportolóknak lehet hasznos, akik korlátozott mennyiségű oxigén mellett végeznek intenzív mozgást, ami egyébként egy bevett edzési forma. Az oxigénszegény körülmények mellett az intenzív edzés még a szokásosnál is nagyobb erőfeszítést kíván, amit nagyban segít a nitrátbevitel, ugyanakkor az is fontos, hogy csak biztonságos mennyiségben fogyasszuk ezt az összetevőt, amivel kapcsolatban egyelőre még nem születtek pontos mérések. Hespel professzor szerint a jövőben azzal kapcsolatban lenne érdemes vizsgálatokat végezni, hogy vajon, ha a hivatásos sportolók étrendjét még nitrátban gazdag zöldségekkel egészítik ki, az hosszú távon – az izomrostok átformálása révén – képes-e akár a teljesítményükön is javítani.

Kíváncsi férfiaknak: így számolható a spermiumszám>>>


Forrás: Medipress
2016. 09. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés