2024. Március 28. csütörtök
Az Egyesült Királyságban készült tanulmány szerint azok a fiatal férfiak, akik bandatagok, sokkal inkább ki vannak téve a különféle pszichés problémák kialakulásának és gyakrabban szorulnak pszichiátriai kezelésre, mint hasonló korú társaik, akik nem tartoznak ilyen jellegű csoportokhoz.

A University of London berkein belül készített felmérés során a szakemberek 108 bandatagot vizsgáltak, akik közül 50 százalékban voltak pánikbetegségben szenvedők, 85 százalék bizonyult személyiségzavarosnak, míg 25 százalékuk tényleges pszichózisban szenvedett. Jeremy Coid professzor és csapata szerint ennek oka leginkább a bandákkal kapcsolatba hozható erőszakos cselekedetek rendszeres átélésében és végrehajtásában keresendő.

Az American Journal of Psychiatry című lapban közzétett kutatás nem csak bandatagokra koncentrált, hanem az ország egyes rosszhírű területein – például Kelet-Glasgowban és Hackney-ben - élő 18 és 34 év közötti fiatalemberekre. Ezek a városrészek, települések hírhedtek a magas erőszakarányról, a bandák és tagjaik, valamint az etnikai kisebbségek koncentrációjáról és általában a szegénységről. A 4664 megkérdezett közül 3284 férfi nyilatkozta azt, hogy nem vett részt erőszakos cselekedetben az elmúlt 5 évben, 1272 ismerte el, hogy megtámadtak valakit vagy részt vettek verekedésben, és 108 olyan fiatalember volt, akik aktív bandatagnak vallották magukat. Az erőszakos férfiak és a bandatagok voltak azok, akikkel kapcsolatban inkább kimutatható volt a pszichés megbetegedésekre való hajlam, aminek okait Coid így magyarázta: „Igen valószínű, hogy a bandatagok között kimutatható nagy mennyiségű pánikbetegség és pszichózisos megbetegedés a poszttraumás stressz szindrómának tudható be, hiszen ez a leggyakoribb pszichiátriai megjelenése a rendszeres erőszakos cselekmények végrehajtásának és elszenvedésének.” Hozzátette, hogy a lehetséges őket érő erőszaktól való állandó félelem egészen extrém pánikrohamokat is okozhat a bandatagoknál.

Érdekes módon azonban, a depressziós tünetek egyáltalán nem jellemzőek rájuk, dacára annak, hogy mintegy harmaduk próbálkozott már az öngyilkosság valamilyen formájával. Ez a hajlam azonban inkább „az erőszakos cselekedetek sokaságára vezethető vissza, mely nemcsak mások ellen, hanem önmaguk felé is irányulhat” – tette hozzá a szakember. Emellett az ilyen környezetben élő fiatalemberek az erőszak iránti vágy, valamint a pszichés megbetegedések tüneteinek tompítására fokozottabban használnak alkoholt és különféle kábítószereket is.   Mindezek figyelembe vételével, az orvosoknak illetve segítő szervezeteknek a jövőben a pszichiátriai vagy egyéb kezelések során fokozott figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy egy adott páciens esetleg tagja-e valamilyen bandának.


Forrás: Medipress
2013. 07. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés