2024. Április 19. péntek
A heti legalább három óra intenzív gyaloglás felére csökkentheti a frissen felfedezett prosztatarák növekedésének és átterjedésének kockázatát, ám a sétának nincs ilyen hatása – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

A Kalifornia Egyetem kutatói 1455, lokalizált prosztatarákkal diagnosztizált férfi egészségi állapotát és fizikai aktivitását követték nyomon 31 hónapon át. A vizsgálatba bevont páciensek többsége a hatvanas éveiben járt.

gyaloglás, prosztatarák

Az eredmények összehasonlításakor az derült ki, hogy a hetente legalább három órát élénk gyaloglással töltő pácienseknél a daganat növekedése és az áttétek képződése csak 57 százaléka volt annak, amennyit a kevesebbet, vagy kisebb intenzitással gyalogló férfiaknál tapasztaltak.

Erin Richman kutatásvezető hangsúlyozta, hogy a gyaloglásból eredő előny egyértelműen a sebességtől függött, a sétálásnak nem találták semmilyen előnyét. A kutatók úgy vélik, az intenzív gyaloglás a vérben lévő egyes fehérjék szintjére lehet jótékony hatással, ezáltal késlelteti a betegség továbbfejlődését.

A tanulmányt részletesen a Cancer Research című szakfolyóiratban ismertették.


Forrás: MTI
2011. 05. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés