A probiotikumok enyhíthetik a bélműködés zavarait | Vital.hu
2018. Augusztus 17. péntek
Az élő mikroorganizmusokat tartalmazó, úgynevezett probiotikumok azon túl, hogy segítik az emésztést, enyhítik az irritábilis bél-szindróma tüneteit is – állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói.

Az irritábilis bél-szindróma (IBS) a leggyakoribb bélműködési zavar, akár a népesség 30 százalékát is érintheti a brit Nourieh Hoveyda szerint, akinek tanulmánya a BioMed Central Gastroenterology című online tudományos szaklapban. A tünetek között lehet krónikus hasi fájdalom, puffadás, hasmenés vagy szorulás is. A tünetegyüttes okai ismeretlenek, a szakemberek között vita folyik arról is, hogy elsősorban pszichológiai vagy biológiai tényezők állnak-e hátterében, esetleg a kettő valamiféle kombinációja.

probiotikumok, ibs

Hoveyda csoportja a probiotikumokkal korábban végzett és közzétett vizsgálatok eredményeit elemezte tanulmányában. A kezelések időtartama változó volt: hat tanulmány 4 hétig, két tanulmány 6 hétig, három vizsgálat 8 hétig, egy 20 hétig, további kettő pedig 6 hónapig tartott. A szerzők megállapították, hogy minden tanulmányban néhány hét elteltével szerény állapotjavulást tapasztaltak a páciensek, a próbák felénél pedig a tünetek és életminőségük jelentős javulásáról számoltak be.

A kutatók megállapították, hogy a tesztek eredményessége attól is függött, milyen típusú mikroorganizmusokat tartalmazott a vizsgált probiotikus termék. Javaslatuk szerint a további vizsgálatoknak a „jó baktériumok” típusára és adagolására kellene összpontosítaniuk, valamint arra, hogy a páciensek mely csoportjai számára a leghasznosabb ez a kezelés.


Forrás: MTI
2009. 03. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés