2024. Március 28. csütörtök
Bizonyos fokú hajhullás természetes, melynek mértéke függ többek között az időjárástól, stressztől, a kortól és az egyéni hajlamtól. Amennyiben azonban egy-egy fésülködés alkalmával a normálistól több hajszál marad a fésűben, illetve ha úgy vesszük észre, hogy az eddigieknél nagyobb méreteket ölt a hajhullásunk, akkor hormonális probléma is húzódhat a hátterében.

Mikortól kóros a hajhullás?

Fésülködés, hajmosás közben mindenki tapasztal némi hajhullást. Ettől természetesen nem kell megijedni, hiszen a hajnak különböző növekedési fázisai vannak, melyeknek végén az adott szál kihullik, hogy a helyére egy újabb kerülhessen. Az első fázist anagénnek nevezzük- hajunk több mint 80%-a itt tart-, és ezt a gyorsabb növekedés jellemzi. Ez több évig is elhúzódik, melyet a kb. két hetes katagén fázis követ. Ekkor a hajszál pihen, már nem nő, ám még nem is hullik ki. Az utolsó a pár hónapos telogén fázis az, amikor a haj nyugalmi állapotban van, és egyre inkább kijjebb kerül az irhában, hogy az alatta növő anagén szálnak átadja a helyét. A hajkorona 10-15 %-a van ebben a fázisban. Ezekből az adatokból kiindulva a szakemberek szerint naponta kb. 100 szál hullik ki, mely természetesen bizonyos hatásoktól függően lehet több és kevesebb is. Normálistól eltérő hajhullásról leginkább akkor beszélünk, ha az eddigiekhez képest nagyobb fokú - esetleg csomós- hajhullást tapasztalunk. Amennyiben a panasz nem múlik, úgy érdemes pajzsmirigyzavarra is gondolni, hiszen a betegség gyakran ebben a tünetben nyilvánul meg.

Így függ össze a pajzsmirigyzavar és a hajhullás

A hajhullás és a pajzsmirigyzavarok közti kapcsolattal már több tanulmány is foglalkozott. Ezek során bizonyosságot nyert, hogy a megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormonok (trijódtironin, tiroxin) hozzájárulnak a haj egészségéhez és növekedéséhez, méghozzá úgy, hogy hosszú anagén (vagyis növekedési) fázist biztosítanak. Ebből kifolyólag, ha ezen hormonok szintje lecsökken, úgy hamarabb következik be a hajvesztés (bár a pajzsmirigy túlműködése is előidézheti a panaszt) Pajzsmirigy probléma esetén ráadásul a szervezet a tesztoszteront dihydrotesztoszteronná (DHT) alakítja, mely megtámadja a szőrtüszőket, így a haj gyorsabban hullik ki. Sőt, a hormonális egyensúly felbomlása nem csupán a hajvesztést segíti elő, hanem a szálakat gyengébbé, vékonyabbá és szárazabbá is teszi - mondja dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája.

Ha kezelteti pajzsmirigyzavarát, megszűnhet a hajhullás

A pajzsmirigybetegségek többsége gyógyszeresen sikeresen kezelhető, ám nem árt tudni, hogy legtöbbször a paciensnek élete végéig gondoskodnia kell a megfelelő hormonpótlásról. Szerencsére a kezelés megkezdésével az állapottal együtt járó tünetek, így a hajhullás is megszűnhet.


Forrás: Budai Endokrinközpont

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés