2024. Március 29. péntek
A hétvégi óraátállítás miatt nem csak egy órányi alvást veszítünk, de szakértők szerint a kevesebb alvás miatt a szívroham kockázata is nagyobb ilyenkor.

Martin Young, az Alabamai Egyetem kardiológusa szerint az óraátállítást követő vasárnap az szívroham kockázata még nem emelkedik, mert az embereknek nem kell hirtelen változtatásokat bevezetniük napi rutinjukban. A kockázat hétfőn tetőzik, amikor a munka miatt korábban kell kelni; ezen a napon és kedden a szívroham kockázatának 10 százalékos emelkedésével kell számolni. Az októberi óraátállítás esetén pedig ennek ellenkezője igaz.

óraátállítás, szívroham

„Ennek pontos okát nem tudjuk, de számos elmélet létezik a magyarázatára – állítja Young. – Az alváshiány, a napi biológiai óra és az immunválaszok mind-mind szerepet játszhatnak abban, hogy az óra egy órával történő átállítása károsan hathat az emberek egészségére.” Az Alabamai Egyetem sajtótájékoztatóján közzétett tanulmány ugyan összefüggést mutatott ki az alváshiány és a szívroham kockázata között, de nincs bizonyíték ok-okozati kapcsolatra.

Young elmondta, hogy az alváshiányban szenvedő embereknek magasabb a testsúlya, és a diabétesz, illetve szívbetegség nagyobb kockázatának vannak kitéve. Az alváshiány más testi folyamatokat is befolyásolhat, például a gyulladásos reakciót, ami szintén hozzájárulhat a szívroham kialakulásához. Ráadásul az alváshiányra és az óraátállításra adott válaszunk attól is függ, hogy korán kelő típusról vagy éjszakai bagolyról van szó. Az éjszakai baglyok sokkal nehezebben állnak át a tavaszi óraátállításkor.

A szakember az óraátállítás negatív hatásainak ellensúlyozására azt javasolja, hogy a szokásosnál 30 perccel korábban keljünk szombaton és vasárnap, hogy felkészüljünk a hétfői korai kezdésre. Érdemes egészségesen megreggelizni, és korán reggel a szabadba menni, hogy érjen bennünket napfény. Azok pedig, akik nem szenvednek szívbetegségben, hétvégén végezzenek egy kis reggeli tornát. Ezekkel az óvintézkedésekkel elősegíthetjük a világos/sötét ciklusok váltakozására reagáló központi agyi óra, és a többi szervünket szabályozó periférikus órák átállítását is.


Forrás: Medipress
2012. 03. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés