2024. Március 29. péntek
„Ezek a mai fiatalok…” – hangzik el gyakran az idősebbek szájából. De vajon tényleg olyan szörnyű a mai ifjúság? A Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói erre a kérdésre keresték a választ.

Kali Trzesniewski pszichológus és kollégái, Brent Donnellan és Richard Robins a narcizmus arányát mérték fel 25 ezer főiskolai és egyetemi hallgató között 1996 és 2007 között. Ezután az adatokat összevetették a hetvenes és nyolcvanas években végzett hasonló vizsgálatok eredményeivel, és arra jutottak, hogy az önimádat aránya nem magasabb a mai fiatalok körében, mint korábban volt.

önteltség önimádat egoizmus fiatalok

A kutatók az egyértelműen negatív jellemzőkkel (pl. agresszivitás vagy exhibicionizmus) járó önimádás mellett azt is elemezték, hogy vajon a fiatalok önértékelése általában túlzó-e, azaz túl sokat képzelnek-e saját képességeikről. Az eredmények szerint ahogyan a narcizmus, a túlzott önbizalom sem jellemző nagyobb arányban a mai fiatalokra, mint a korábbi generációkra.

Az eredmények ellentmondanak az amerikai média által szajkózott megállapításoknak, amely néha egyszerűen „Generation Me”, azaz „Én-generáció” névvel illeti a mai fiatalokat, azonban a tudomány eszközeivel ezt a megállapítást úgy tűnik, nem lehet alátámasztani.


Forrás: Medipress
2008. 01. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés