Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Injekció helyett tapasszal az Alzheimer-kór ellen

Hatékonynak és biztonságosnak minősítették a közelmúltban azt az új, bőrre helyezhető tapaszt, melynek a hatóanyaga megakadályozza az Alzheimer-kór kialakulását.

A University of South Florida kutatóinak tanulmánya szerint a kísérleti egerek esetében a bőrön át felszívódó vakcina eltüntette az agykárosító plakkokat. A szakemberek úgy vélik, hogy az új módszerrel sokkal hatékonyabban előzhető meg a rettegett betegség, mint a korábban alkalmazott injekciós vakcinációval.

Az Alzheimer-kórt egy béta amiloid nevű fehérje okozza, mely az agyban összetapadva a szöveteket károsító plakkokat alkot. Az új vakcina felismeri ezeket a fehérjéket, melyeket azután megtámad és lebont. A korábbi kísérleteket injekcióban beadott vakcinákkal folytatták, azonban ezeket a teszteket meghatározatlan időre leállították, ugyanis azok alkalmazása – ha kis százalékban is –, komoly, időnként végzetes következményekkel járt. Az új eljárás kidolgozása a során a kutatók egyéb, az Alzheimer-kórhoz hasonló, agykárosodással járó betegségeket is vizsgáltak, és úgy találták, hogy az új tapasznak nincs olyan toxikus hatása, mint amilyen az injekcióknak volt. A kutatócsoport úgy véli, hogy ennek oka bizonyos speciális, a bőrben található immunsejtek (Langerhans-sejtek) működésében keresendő, ezek reagálnak pozitívan a tapasz hatóanyagaira.

A kísérleteket vezető Jun Tan professzor szerint eredményeik jól mutatják, hogy a bőrön keresztüli immunizáció kifejezetten hatásos lehet. A csapat most arra kíváncsi, hogy a plakkok lebontása után az új szer vajon képes-e megakadályozni az emlékezet elvesztését is. Az Amerikai Alzheimer Társaság vezetője, Clive Ballard szerint, amennyiben beválik, óriási lesz az érdeklődés az új vakcina iránt, hiszen nem csupán hatékonynak és kellemetlen mellékhatásoktól mentesnek tűnik, de alkalmazása is sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, mint az injekciós forma. Természetesen a szer piacra kerülését még számos humán kísérletnek kell megelőznie, azonban az eddigi eredmények egyelőre biztatóak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/alzheimer_tapasz.htm