Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Mandulaműtét gyermekkorban

A torokmandulák kivétele leggyakrabban akkor javasolt, ha gyulladásuk sokszor, évente legalább háromszor jelentkezik, esetleg súlyosabb szövődményeket okoz, mint például a mandula körüli tályogok.

Életünk során majdnem mindannyian átesünk operációkon. Orr- és torokmanduláinktól már kisgyermekként búcsút veszünk. Ezek az apró szervek testünk immunrendszerének részei, a szájon és orron át történő fertőzésektől védik szervezetünket. Óvodás- és iskoláskorban a mandulagyulladás az egyik leggyakoribb betegségnek számít. A mandulák fontos nyirokszervek, de ha több problémát okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak, érdemes azokat eltávolítani, mert az ismétlődő lázas állapot, a sok antibiotikum igen megviseli a szervezetet.

Mikor indokolt a mandulák kivétele?

A torokmandulák kivétele leggyakrabban akkor javasolt, ha gyulladásuk sokszor évente legalább háromszor jelentkezik, esetleg súlyosabb szövődményeket okoz, ilyenek például a mandula körüli tályogok. A mandulák szerkezetüknél fogva alkalmasak ama, hogy bennük kórokozók hosszabb-rövidebb ideig megbújhassanak és innen alkalmanként a véráramba kerülve más szervekben idézzenek elő megbetegedést. Ezek leggyakrabban bizonyos bőrgyógyászati, szemészeti és vesebetegségek.

Kisgyermekeknél a mandulák nagysága is veszélyes lehet, ha a megnövekedett torokmandulák miatt éjszakánként akadozik a gyerek lélegzete. Hároméves kor alatt igyekszünk elkerülni a torokmandulák eltávolítását, de minden esetben a haszon és a kockázat mérlegelése dönt. Az orrmandula túltengése az orrlégzést gátolja, ezért a gyermek gyakran náthás, hurutos, ismétlődő arcüreggyulladása, hörghurutja van. A megnagyobbodott orrmandula korlátozza a fülkürt működését, ezért visszatérő középfülgyulladást idézhet elő. Sok esetben vezethető vissza orrmandula-megnagyobbodásra a gyermek figyelmetlensége Ilyenkor arról van szó, hogy a gátolt fülkürtműködés miatt a középfülben savós váladék szaporodik fel, amely nagyothallóvá teszi a gyermeket.

Mindezek a panaszok indokolják az orrmandula eltávolítását. Javasoljuk a műtétet akkor is, ha az orrmandula olyan nagy, hogy miatta a beteg nem kap rendesen levegőt az orrán át, és mindez a pihenésében és fejlődésében hátráltatja. Az ilyen gyermekek kénytelenek állandóan nyitva tartani a szájukat, arckifejezésük előbb-utóbb jellegzetesen átalakul. A tartós szájlégzés hátrányosan befolyásolja az orr, az orrmelléküregek és a tüdő fejlődését. A nyitott száj miatt a nyál fertőtlenítő hatása nem érvényesül, emiatt a fogak romlanak. A táplálkozás is zavart szenved, mert a gyermekek a falatot szétrágás nélkül, egészben nyelik le. A beszéd pedig jellegzetesen orrhang színezetű.

Hogyan zajlik a mandulaműtét?

Az orr- és torokmandulák eltávolítását kisgyermekkorban altatásban végezzük. A legtöbb gyermek a műtétre nem is emlékszik. Osztályunkon a budapesti gyermekek mindössze egyetlen éjszakát töltenek, a vidékiek mivel az első napokban a vérzés veszélye nagyobb két-három napot maradnak.

A műtét után a gyermekek a közösségből tíz napig hiányoznak, és ezalatt az idő alatt kímélő életmódot igényelnek, majd visszaállhat a megszokott rend. Kórházunkban lehetőség van arra, hogy a szülő gyermeke mellett maradhasson. Anyás szobáinkba előjegyzés alapján lehet bekerülni, itt az édesanya a gyermekével töltheti az éjszakát is. A kis betegek többsége tudomásul veszi, hogy kórházba került, kevés közöttük az igazán vigasztalhatatlan gyermek. Osztályunkon jól képzett, kedves ápolónők dolgoznak, akik szeretik a gyermekeket.

Tapasztalataink azt mutatják, a mandulaműtét kisgyermekkorban kevésbé megterhelő beavatkozás, mint felnőttkorban. Törekszünk rá, hogy osztályunk légköre, az itt dolgozó orvosok és nővérek odaadó munkája elősegítse az operált gyermekek mihamarabbi gyógyulását.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/sick/mandula1.htm