Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Koronavírus - az idősek segítése különösen fontos

Az idős embereknek nyújtott segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány közepette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba elmondta: a kormány már korábban döntött arról, hogy a védekezés keretében tájékoztató kampányt indítanak. Készült többek között általános kisfilm a kézmosás fontosságáról, a szokásos üdvözlési formák elhagyásáról, most pedig az időseknek szóló filmmel jelentkeztek. A megjelent filmekkel milliókat, a magyar állampolgárok többségét sikerült elérni.

Korlátozott mennyiségben kapható: Egészségügyi szájmaszk+antibakteriális teafás sószappan >> [0]

Fontos, hogy az emberek ne csak lássák, be is tartsák a filmben közölt tanácsokat. Az idősügyi szervezeteket, a média képviselőit és az önkormányzatokat is arra kérik, hogy segítsenek a hasznos tanácsok terjesztésében.

Az időseknek szóló kisfilm kapcsán megjegyezte: erre azért is szükség van, mert tudják, hogy az idősebb korosztály a leginkább kitett a koronavírus-fertőzésnek. Az államtitkár kiemelte, amikor azt kérik, kerüljék azokat a helyeket, ahol sokan vannak, nemcsak a nagy koncertekre gondolnak, hanem a kisebb rendezvényekre is.

A védekezés a hatóságok, az orvosok és a kormány mellett a családok is segíthetnek. Ajánlják fel például, hogy az idősek helyett elintézik a bevásárlást, a gyógyszerek beszerzését!

Egészségügyi szájmaszk+antibakteriális teafás sószappan >> [0]



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koronavirus_idosek