Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Minden nő számít! Rózsaszín lánchídi séta

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen szeptember utolsó vasárnapján rendezi meg Budapesten a hagyományos rózsaszín lánchídi sétát "Minden nő számít!" szlogennel.



Évente közel 8500 főt diagnosztizálnak hazánkban a betegséggel, élete során minden 8-9-ik nő érintett lesz, ezért nagyon fontos a figyelemfelhívás."A szervezett országos emlőrák szűrés kezdete óta a szűrésen felismert rosszindulatú emlőrákok átlagos mérete 23 mm-ről 10 mm alattira csökkent. Az emlőrák szűrés tehát valós eredményben mérhető." mondta Dr. Vass László, az Egészség Hídja Összefogás elnöke. A séta előtt szabadtéri programok várják az érdeklődőket, egészségügyi vizsgálatokkal és felvilágosító beszélgetésekkel; a programot könnyűzenei koncerttel zárják.

Délután az MTA-n a már hagyományos, mellrákról szóló konferencián a következő témákról hallhatnak az érdeklődők - egészségesek és a betegek egyaránt: Mit érdemes tudnunk a szűrésekről és a rákkutatás helyzetéről, illetve a testmozgás és az étrend összefüggéséről az egészséggel. Ezen a napon kerül sor a Körtvélyes Éva újságírói díj és a Nancy Brinker nagyköveti ösztöndíj átadására is. Az eseményekre minden érdeklődőt vár az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület. A konferenciára regisztrálni a helyszínen, érkezéskor is lehet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/minden_no_szamit_seta