Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Táskák a szem alatt

A szem az ismert szólás szerint „a lélek tükre”, de nemcsak az érzéseinkről, pszichés állapotunkról árulkodik, hanem a testi funkcióinkról is. A szem alatti duzzanattal, a táskás szemekkel a testünk rendellenességre, problémára, hiányállapotra figyelmeztethet. A Schüssler-arcdiagnosztika a megfelelő só alkalmazásával segíthet a gondon!

A szemkörnyék finom bőrének állapota, színe, állaga fontos része az arc esztétikájának, de kozmetikai kérdésnél jóval több, hiszen egészségünk egyik érzékeny mérőműszere is. Ha a szemhéjon ödémás duzzanatot, vagyis a szem alatt a bőr alatti folyadékgyülem illetve a zsírszövet felszaporodása miatt kialakuló ún. táskákat látunk, az mindenképpen szervezetünk valamilyen rendellenességének, hiányállapotának a jele. Előfordulhat, hogy a folyadék kiválasztása és a salakanyagok elvezetése nem működik tökéletesen, amelynek hátterében ásványi anyagok, nyomelemek hiánya is állhat. Szem alatti táskákhoz vezethet az emelkedő életkor is, de az ödéma, a vízvisszatartás több betegség kísérő tünete is lehet, így például a vese vagy a pajzsmirigy rendellenessége, autoimmun betegség vagy allergia is okozhatja. A táskás szemek mellett gyakori tünet az orr kékes-vöröses elszíneződése, a rosaceás bőr és a végtagok ödémás duzzanata is.

A hiányállapotból adódó problémák a megfelelő Schüssler-só szedésével ellensúlyozhatók.

Itt kaphatók Shüssler-sók 50%-os kedvezménnyel>>  [0]

Táskás szemek elleni kúra:

Sok nőt érintő, mindennapi probléma az arc és a végtagok ödémájára való hajlam. A Natrium sulfuricumot természetes vízhajtóként használhatjuk ezekben az esetekben!

Naponta 3x1 tabletta Natrium sulfuricum D6 javasolt enyhe esetekben vízhajtóként! Súlyosabb esetekben pedig csökkenthetjük vele a hagyományos vízhajtók mennyiségét. Ha Natrium sulfuricummal nem érünk el kellő hatást, akkor párhuzamosan alkalmazhatunk napi 3x1 tabletta Natrium chloratumD6-ot a terápia kiegészítésére!

Nr. 10 Natrium sulfuricum

A Natrium sulfuricum a természetes vízhajtó!

A Natrium sulfuricum beépüléséhez a következő élelmiszereket fogyassza a Schüssler-féle kúra alatt: alma, földieper, narancs, karfiol, sárgarépa, burgonya, káposzta, lencse, saláta, zeller, retek. Arcon fellelhető jelek a következők: táskás szemek, orr kékes-vörös elszíneződése, rosacea, zöldessárga arcszín (legmarkánsabban a száj környékén).

A Natrium sulfuricum a következő betegségeknél alkalmazható: elválasztás szoptatáskor, epehólyag-gyulladás, epekő, lábdagadás, ödémák, duzzanatok, szem körüli terület duzzanata esetén. Natrium sulfuricum: D6 potencia javasolt.

Nr. 8 Natrium Chloratum

A Natrium chloratum a só és vízháztartás sója!

Táplálkozási ajánlásunkban, ebben az esetben inkább a nagy sótartalmú ételek fogyasztásának mérséklését javasoljuk! Sokunknál viszont az elégtelen folyadékbevitel hatására folyadékháztartásunk kibillenhet egyensúlyából –erre is érdemes odafigyelnünk! Arcon fellelhető jelek a következők: tág pórusok, zselatinos bőrfénylés –nem letörölhető, arc cipószerű puffadtsága, piros csík a haj-homlokvonal határán, száraz, vízhiányos bőr testszerte. A Natrium chloratum a következő betegségeknél alkalmazható: allergiás panaszok, depressziós panaszok, hajhullás, herpesz, hüvelyszárazsága, kattogó ízületek, napszúrás, narancsbőr, roborálás, szem fényérzékenysége esetén. Natrium chloratum: D6 potencia javasolt.

Itt kaphatók Shüssler-sók 50%-os kedvezménnyel>>  [0]



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/taskas-szemek-arc