Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A memória megőrzésének receptje

Azok a felnőttek, akiknek a szervezetében magas a lutein-szint, jobb emlékezőképességgel rendelkeznek. Olyan összetevőről van szó a szakemberek szerint, amely megvédi az agy bizonyos területeit, ezért idősebb korban is hozzájárul a jó memória megőrzéséhez.

A brokkoli, a spenót és a tojássárgája mind gazdag luteinben, így hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben felidézzük azokat a képességeket és készségeket, amelyeket korábban sajátítottunk el. A University of Illinois munkatársai összesen 122 olyan felnőttet vizsgáltak, akiknek életkora 65 és 75 év között alakult. A résztvevőktől vért vettek, hogy a lutein-szintet megállapítsák, majd MRI segítségével elemezték agyuk struktúráját. Főként a temporális kortexet elemezték, az agynak azt a részét, amely egyes képességek megőrzésében fontos szerepet játszik. Kiderült, hogy a magas lutein-szintet mutatók jobban teljesítettek a teszteken is.

„Ezen a ponton persze csak feltételezhetjük, hogy a magas lutein-szint az, ami a jobb eredményekhez vezetett, s így a lutein hozzájárul egyes képességek és készségek időskori megőrzéséhez. Ennek egyértelmű bizonyításához további kutatásokra van szükség” – fogalmaz a kutatást vezető Aron Barbey. Az anyag a Frontiers in Ageing Neuroscience című szaklap friss számában került publikálásra.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/memoriamegorzes-lutein