Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Pihenés nélkül nincs jóllét

A mai modern rohanó életben sokszor nehéz időt találni a pihenésre. A Durham Egyetem kutatói az eddigi legnagyobb felmérést végezték a témában, melyből az derül ki, hogy a lakosság több, mint kétharmada több pihenésre vágyik.

A 134 országból több, mint 18.000 embert magába foglaló tanulmányban a pihenési szokásokat, valamint a relaxációhoz és elfoglaltsághoz való viszonyulást vizsgálták. Az emberek egyharmada véli úgy, hogy az átlagnál több pihenésre van szüksége és 10 százaléka gondolja azt, hogy kevesebb is elegendő neki az átlagnál. A legpihentetőbb tevékenységnek azokat jelölték meg, melyeket egyedül végeznek. Ezek sorrendben az olvasás, a természetben való időtöltés, egyedüllét, zenehallgatás és az egyszerű semmittevés.

A jóllét felmérését szolgáló kérdésekben kevesebb pontot értek el azok, akik úgy érezték több pihenésre lenne szükségük. Hasonlóképpen, akik úgy vélték, hogy több időt tudnak pihenéssel tölteni az átlagnál, vagy egyszerűen nincs szükségük több kikapcsolódásra, kétszer magasabb pontszámot értek el a jólétet vizsgáló kérdésekben. Ebből az látszik, hogy a kérdésben nem is a nettó pihenésre szánt idő a döntő, hanem az ehhez való hozzáállás számít.

Az eredményekből kiderült, hogy a fiatalabb és magasabb jövedelmű embereknek kevesebb idejük jut kikapcsolódásra. Ugyanez igaz azokra, akik nagy felelősséggel járó munkát végeznek vagy műszakban dolgoznak. A kérdés teljes elemzését jövőre publikálják és remélik, hogy segít jobban megérteni, hogy az emberek attitűdje a pihenéshez hogyan befolyásolja a munkájukat, a napi szokásaikat, egészségüket, megbetegedéseket és az élettel való elégedettségüket.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/jollet-pihenes