Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Delfinterápia depresszióra

Az ember régóta tudja, hogy egy állat, pl. egy kutya sokszor figyelmesebb és megértõbb társ tud lenni, mint legközelebbi barátaink vagy családtagjaink, de az állatok társaságának terápiás célú kihasználása még viszonylag friss tudományos témának számít. Brit tudósok ezúttal azt vizsgálták, hogyan hat a delfinek társasága a depresszióval küzdõ emberekre.



A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja Hondurason „eresztett” össze delfinekkel két csoportnyi depressziós önkéntest, akik a kutatás kezdete előtt legalább négy héttel felhagytak az antidepresszánsok szedésével illetve a pszichoterápiával. Mindkét csoport két hétig ugyanazt a tevékenységet űzte: naponta egy órát úszott, lubickolt és merült a tengerben, az egyik csoport azonban mindezt delfinek társaságában tette.

Az eredmények, ahogyan sejthetők, utóbbiaknál voltak kedvezőbbek: ugyan mindkét csoport tagjainál a depresszió tüneteinek enyhülését figyelték meg, az állatterápiában részesülteknél ez sokkal nagyobb arányú volt.

A kutatók szerint a delfinekkel való érintkezés gyógyító hatással bír, és az állatterápia alkalmas lehet a depresszió és más pszichiátriai betegségek kezelésére. Mivel a depresszióval küzdőknek gyakran vannak problémáik az embertársaikkal való kapcsolatokat illetően, más típusú interakciókra kedvezőbben reagálnak.

Delfineket már eddig is sikeresen „használtak” különféle problémákkal küzdő gyerekek rehabilitációjára, de a terápia segítséget jelenthet demenciával küzdő idősek, illetve olyan fiatalok számára is, akiket az ún. figyelemhiányos hiperaktivitás (attention deficit hyperactivity disorder, ADHD) érint.

A delfinek magas intelligenciájú állatok, akik képesek összetett interakciók létesítésére, és pozitívan viszonyulnak az emberhez. A kutatók szerint a delfinek társaságának „gyógyító” hatása abban rejlik, hogy az emberhez hasonlóan az ő agyukban is helyet kap az ún. limbikus rendszer, ami pszichés és érzelmi folyamatokban játszik szerepet, de a motivációs, a szexuális és a társadalmi viselkedést is szabályozza. Mivel az érzelmi kapcsolat, hasonlóan más emlősökhöz, náluk is biológiai szükséglet, ez a biológiai és szociális hasonlóság alkalmassá teszi őket arra, hogy az ember emocionális kötődést alakíthasson ki velük.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/themes/psyc/depresszio2.htm