Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Terjed a Zika-vírus

A Zika-vírusról korábban azt gondolták, hogy csupán enyhe tünetekkel – lázzal, kiütésekkel, izomfájdalommal – jár, ám a brazil egészségügyi hivatalok nemrégiben három halálesetet is ehhez a vírushoz kapcsoltak.

A vírussal szembeni félelem ráadásul amiatt is egyre nő, hogy kimutatták, közvetlen okozója lehet a kisfejűségnek, azaz annak, hogy az újszülöttek abnormálisan kisméretű fejjel – gyakran agysérüléssel – jönnek világra.

Sajgó ízületek szelíd gyógyítója>>> [0]

Szlovéniai kutatók egy olyan magzat agyában is rábukkantak a vírusra, akinek az anyja a terhessége első trimeszterében – amikor még Brazíliában élt – szintén megfertőződött a Zika-vírussal. Végül az orvosokkal történt konzultációt követően az asszony a 32. héten az abortusz mellett döntött. Az Egyesült Államok Betegség Ellenőrző és Megelőző Központja szintén Zika-vírusra bukkant két brazil csecsemőnél, akik életüket vesztették, illetve két vetélést követően az anya méhlepényében, az amerikai kormány pedig egyenesen 1,8 milliárd dollárt kért a Kongresszustól a Zika-vírus elleni harchoz. Eközben minden várandós nőt óva intenek attól, hogy ellátogassanak olyan országokba, ahol a vírus már felütötte a fejét. A legfontosabb azonban talán az lenne, hogy a vírust terjesztő szúnyogokat sikerüljön kipusztítani, emellett a szülő korban levő nők számára egy vakcina kifejlesztése is nélkülözhetetlen lenne.

A Zika vírust először 1947-ben regisztrálták Ugandában, egy, a Zika őserdőben élő rhesus majmon, majd 1952-ben emberen is kimutatták Ugandában és Tanzániában. 2007-ben a vírus megjelent a Yap szigetén, a Csendes-óceánon, ahol pár hónap alatt az ország három évnél idősebb lakosainak háromnegyedét megfertőzte. 2013-ban újra felbukkant a vírus, ekkor Tahitin és Francia Polinézia más területein, itt a lakosság 11 százaléka betegedett meg. 2014-ben a Csendes-óceán déli részére is betört, például Új-Kaledóniában és a Cook-szigetekre, 2015-ben pedig a Húsvét-szigetekre. Ez jelentette a vírus hivatalos megjelenését Amerikában. Brazíliában 2015 májusában jelentették először a Zika-vírust, azóta pedig több latin-amerikai országban is elterjedt. 2016. február elsején a WHO hivatalosan is globális vészhelyzetet hirdetett a Zika-vírus kapcsán és összehangolt nemzetközi választ sürget a probléma megoldására.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/zika-halaleset