Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Arnold Schwarzenegger a húsfogyasztás csökkentésére buzdít

Az éghajlatváltozás elleni harc jegyében heti egy-két húsmentes napra buzdít mindenkit Arnold Schwarzenegger, aki az ENSZ múlt héten megkezdődött klímavédelmi csúcstalálkozója alkalmából érkezett Párizsba.

Az osztrák származású amerikai színész a Sciences Po politikatudományi intézetben tartott előadása után beszélt a BBC-nek arról, hogy a húsevés környezetügyi probléma, mivel az állattenyésztés felelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 28 százalékáért. Kalifornia egykori kormányzója ugyanakkor hozzátette, túlzás lenne elvárni az emberektől, hogy teljesen áttérjenek a vegetáriánus életmódra, elegendő lenne, ha csupán heti egy-két napon kiiktatnák étrendjükből a húst. Arra a kérdésre, amely szerint a fiatal férfiak miként tehetnek szert olyan testre, mint a Terminátoré, ha nem esznek húst, Schwarzenegger elmondta, hogy nagyon sok olyan sikeres testépítőt és súlyemelőt ismer, aki nem fogyaszt húst. Emlékeztetett továbbá, hogy a húson kívül nagyon sok módon lehet még fehérjéhez jutni.

Az ENSZ szerint az állattenyésztés, a mezőgazdaság, az erdő- és halgazdálkodás okozta kibocsátás majdnem duplájára nőtt az elmúlt 50 évben és további 30 százalékkal növekedhet 2050-ig.  Schwarzenegger szerint értelmetlen erőfeszítés arról győzködni az embereket, hogy mondjanak le olyan dolgokról, mint a nagy autók vagy a repülőgépek. Mint hangsúlyozta, olyan technológiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek úgy élhessenek, ahogy akarnak, de közben ne szennyezzék a környezetüket.

A klímavédelmi csúcstalálkozón tett korábbi látogatásakor Schwarzenegger arra buzdította a kormányokat, hogy ne becsüljék alá az állami, regionális és városi szintű irányítás szerepét a kibocsátáscsökkentésre irányuló erőfeszítések terén.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/schvarzenegger