Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Abortusz után

A PLOS ONE szaklapban megjelent új kutatás szerint nincs bizonyíték az „abortusz utáni trauma szindróma” létezésére, amelyet az abortusz ellen kampányolók a terhességmegszakítást választó nők esetében gyakran jelentkező mentális egészségügyi problémaként emlegetnek.

A kutatás azt mutatta, hogy az abortuszon átesett nők 95 százaléka saját bevallása szerint jó döntést hozott. A Kalifornia Egyetem San Franciscó-i fakultásának nagyobb szabású, a reprodukciós egészség új szabványainak fejlesztésére irányuló tanulmányának részeként készült kutatásban összesen 30 abortusz klinika vett részt több amerikai államban, és a kutatók közel ezer olyan nővel beszéltek, akik 2008 januárja és 2010 decembere között tettek látogatást ezeken a klinikákon. Közülük 667 nőt követtek után 3 évig, mely idő alatt félévente telefonos felmérésben nyilatkoztak az abortuszukkal kapcsolatos gondolataikról és érzéseikről.

A résztvevők több mint fele állította azt, hogy az abortusz végrehajtására irányuló döntés nehéz vagy nagyon nehéz volt számára. A résztvevők hatvankét százalékának már volt gyereke, tizennégy százalékának pedig szerepelt a kórtörténetében depresszió. Az abortuszon átesett nők 95 százaléka közvetlenül a beavatkozás után és az ezt követő három év alatt kitartott amellett, hogy ez volt a megfelelő döntés számukra. Sőt, a megkönnyebbülés, az öröm és az ehhez hasonló pozitív érzések túlsúlyban voltak az abortusszal összefüggő negatív érzelmekkel, például a megbánással, a szomorúsággal, a haraggal és a bűntudattal szemben. Azok a nők, akiknek partnere nem vett részt a döntéshozás folyamatában, magabiztosabban állították, hogy a terhességmegszakítás helyes döntés volt, mint azok a nők, akiknek partnere bizonytalan volt, vagy ellenezte az abortusz döntését.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/abortusz-utan