Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Ha éhes vagy, kerüld el a boltokat!

Szakértők egy viszonylag egyszerű módszert javasolnak azoknak, akik szeretnének spórolni, és nem akarnak felesleges dolgokat pakolni a kosarukba. A jó tanács így hangzik: soha ne menjünk éhesen bevásárolni!

A kutatást vezető Alison Jing Xu, a Minnesota Egyetem marketinges szakembere elmondta, hogy az emberek többsége sokkal több pénz költ el, ha éhesen vásárol, és ez nem csak az élelmiszerekre, hanem minden egyéb termékre igaz. Vagyis, úgy tűnik, üres gyomorral felébred bennünk a beszerzési ösztön, és hirtelen minden szemünk elé kerülő dolgot meg akarunk kaparintani.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban közzétett kutatás során Xu és csapata több különböző kísérletet végzett el, melyekben összesen 76 alany vett részt. Az első kísérletben egy szójátékot játszottak, melynek során azok, akik előzetesen éhesnek vallották magukat, jóval könnyebben beazonosítottak minden olyan szót, amely valamilyen módon az evéssel vagy a beszerzéssel volt kapcsolatos. Egy másik kísérletben az alanyoknak egy kávézóban kellett eldönteniük, miket szeretnének venni, egyszer éhesen, egyszer jóllakottan, és első esetben mindannyian jóval több mindent szerettek volna maguknak. A harmadik kísérletben azt kérdezték a résztvevőktől, hogy egy ingyen kapható irodai iratkapocsból hány darabot kérnek, és függetlenül attól, hogy valakinek tetszett-e vagy nem a kapocs, aki éhes volt, az többet kért belőle. Az utolsó kísérletre már valós környezetben került sor, ennek során a kutatók egy áruház vásárlóitól kérdezték meg, mennyire éhesek, majd a választ összevetették azzal, hogy ki mennyi mindent vásárolt, és azt látták, hogy az éhesebbek, sokkal több – nem felétlenül élelmiszer jellegű – dolgot raktak a kosarukba, mint azok, akik jóllakottnak mondták magukat.

Edward Abramson, a Kalifornia Állami Egyetem pszichológia professzora a kísérletek kapcsán kifejtette, hogy az éhség egy igen komplex jelenség, melybe a hormonok és az agy is szerepet játszanak, és miközben normál esetben mindenki képes limitálni, hogy mit vesz magának, úgy tűnik, éhesen ezt a kontrollt elveszítjük.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/bevasarlas-elott-enni