Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Halszagú cégigazgató

Tizennégy éve küzd a TMA (trimetilaminuria) nevű betegséggel a 44 éves brit cégigazgató, Ellie James. A trimetilamin-anyagcsere öröklött, enzimdefektuson alapuló zavarát halszag-szindrómának is szokás nevezni, mivel a szag a bomló hal – illetve a záptojás – bűzéhez hasonlítható a leginkább.

Az asszony 30 éves volt, amikor a betegség tüneteit észlelte magán. „Először azt hittem, hogy a macskám egy egértetemet hurcolt a lakásba, és az bűzlik valahol. Aztán észrevettem, hogy az utcán az emberek ujjal mutogatnak rám, majd feltűnt, hogy az irodában is rólam suttognak az emberek, miközben befogják az orrukat. Nem értettem, mi lehet a baj, hiszen mindig is nagyon odafigyeltem arra, hogy tiszta és ápolt legyek” – mondta Daily Mailnek a vezető beosztásban dolgozó James.

Számos megaláztatás után a nő felkereste háziorvosát 2005-ben, azonban a doktor nem ismerte fel a ritka betegség tüneteit, és kioktatta Jamest a higiénia alapvető szabályairól. A nő megtörten tért haza, és egy éven át nem mert orvoshoz fordulni, noha a tünetek egyre súlyosabbá váltak. A háziorvos ekkor endokrinológushoz küldte a pácienst, aki antibiotikum-kúrát és különleges étrendet írt elő, melyek csökkentették, de meg nem szüntették a kellemetlen panaszokat. Számos tesztet követően Jamesnél 2007-ben diagnosztizálták a halszag-szindrómát.

A betegség során a vizelettel ürülő trimetilamin a bőrnek és a vizeletnek kellemetlen halszagot kölcsönöz, mely különösen fehérjebevitel esetén fokozódik, ezért Jamesnek le kellett mondania a hal, a tojás,  a máj,  a dió és egyéb olajos magvak fogyasztásáról.  „Rájöttem arra is, hogy hagyományos szappanok csak rontanak a helyzetem, ezért ma már kizárólag semleges pH-értékű szappanokat használok. A problémára tökéletes gyógymód egyelőre nincs, de a szabályok betartásával a tünetek kordában tarthatóak” – fejtette ki Ellie James. A nő egyébként boldog párkapcsolatban él, és párja elfogadta a különös, ritka betegséggel együtt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/halszagu