Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A cukorbetegeknél gyakoribb a rák

Nagyobb a kockázata a rák kialakulásának a cukorbetegeknél, mutatták ki amerikai szakemberek. A férfiaknál a bél- és a hasnyálmirigy-, a nőknél a mellrák veszélye fokozottabb.

A Diabetes Care című folyóiratban közölt tanulmány 400 ezer felnőtt telefonos megkeresésén alapult. Kiderült, a cukorbeteg férfiaknál százból 16-nál, a nőknél 17-nél alakult ki rák. Egészséges felnőtteknél ez az arányszám 7, illetve 10.

A rák és a diabétesz közötti erős összefüggés nem lep meg minket – mondta Chaoyang Li, az amerikai járványügyi központ (CDC) epidemiológusa. Megjegyezte, más kutatások szintén találtak kapcsolatot, noha nincs bizonyíték arra, hogy az egyik betegség okozója lenne a másiknak. A CDC rámutatott, az amerikai felnőttek 9 százaléka cukorbeteg.

Számba véve kort, rasszt, dohányzási- és italozási szokásokat, a kutatók arra jutottak, a cukorbetegeknél 10 százalékkal nagyobb a rák kialakulásának veszélye. A férfiaknál leginkább a hasnyálmirigyrák fenyeget, de nagyobb az esélye a vastag-, a végbél-, a húgyhólyag-, a vese- és a prosztataráknak is. A nőknél az emlőrák, a leukémia és a méhrák kockázata fokozottabb.

Míg a cukorbetegség nélkül élő férfiaknál 10 ezerből csak két esetben alakul ki hasnyálmirigyrák, addig a diabéteszeseknél 16 ez az arányszám. Nőknél ezerből egy a vérrákosok száma, cukorbetegeknél viszont három – fedte fel a hangsúlyozottan csak pillanatfelvételt jelentő kutatás.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/cukorbeteg-rak