Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Évekkel öregítheti az agyat a kevés alvás

Akár hét évvel is öregítheti az agyat a túl sok alvás, csakúgy mint a túl kevés – derült ki egy brit vizsgálatból.

Az úgynevezett Whitehall II tanulmányban több mint ötezer, 35 és 55 év közötti alany alvásidejét rögzítették öt év távlatában, továbbá szellemi tesztek eredményeit. Az adatok elemzése azt mutatta, hogy az ideális alvásidő hét óra: a hat óránál kevesebbet és a nyolc óránál többet alvók rosszabbul teljesítettek a szellemi feladatok megoldásában, mint az átlagosan 7 órát alvók.

„Az alvás hossza általánosan csökken a kor előrehaladtával, ahogy a szellemi működés is hanyatlik” – mutatott rá a kutatást vezető Jane Ferrie, a University College London tudósa. Hozzátette, hogy sokkal erőteljesebben kellene tudatosítani a közegészségügynek az emberekben az alváshossz fontosságát, amely jóval kisebb figyelmet kap, mint például a dohányzás vagy az alkohol.

„Az alvás fontos sejtszinten, hogy megszabaduljanak a salakanyagoktól és feltölthessék energiaraktáraikat, továbbá a memória rendezésében” – idézte Ferrie-t a The Daily Telegraph című brit lap.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/alvas-agy