Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Tanulással a felnőtt agy is gyorsan alakítható

Már néhány napos, összesen két óránál kevesebb tanulás is elég lehet ahhoz felnőtteknél, hogy a gyakorlással érintett agyterületen a szürkeállomány térfogata és sűrűsége, állítják hongkongi kutatók.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz Veronica Kwok és kutatócsoportja felnőtteket vetett alá rövid, intenzív tréningnek, amelyben színek új elnevezését kellett megtanulniuk.

A kuatócsoport abból a már ismert tapasztalatból indult ki, hogy a felnőtt agy szürkeállománya több hetes vagy hónapos tanulás hatására növekedhet. Kidolgoztak egy tanulási módszert, amely azon alapult, ahogyan a gyerekek új szavakat jegyeznek meg. A kék és zöld színek négy, egymáshoz hasonló árnyalatát értelmetlennek látszó névvel nevezték el. A kísérletbe bevont tizenkilenc felnőtt 3 nap alatt ötször gyakorolhatta a nevek és színárnyalatok párosát, összesen 1 óra 48 percen át.

A részt vevő önkéntesek agyáról MRI-felvételt készítettek a kutatók a tréning előtt és után is. Megállapították, hogy az agy szürkeállományának színlátással és -észleléssel összefüggő területei észrevehetően növekedtek a tanulási folyamat végére. A kutatók ezek alapján úgy vélik, hogy a felnőttek agya sokkal nagyobb mértékben és jóval gyorsabban képes a változásra, mint azt eddig feltételezték.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tanulas-felnott-agy