Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Tovább élhet, aki több rostot eszik

Aki több rostot tartalmazó étrenden él, az kisebb kockázattal hal meg szív- és fertőző, illetve légzőszervi betegségekben egy amerikai tanulmány szerint. A rák alacsonyabb kockázata is összefügg a rostfogyasztással, de csak a férfiaknál.

Egy átlagos amerikai felnőtt napi 15 gramm rostot eszik, holott a jelenlegi egészségügyi ajánlások szerint a nőknek 25, a férfiaknak pedig 38 grammot kellene fogyasztaniuk. Ezer kalóriának megfelelő ételbe-italba 14 gramm rostot érdemes beilleszteni.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertetett nagyszabású tanulmányban 388 ezernél több, 50-71 év közötti amerikait követtek nyomon kilenc éven át. Kiderült, hogy azoknak a férfiaknak és nőknek, akik a legtöbb rostot iktatták étrendjükbe, 22 százalékkal kisebb volt a halálozási kockázatuk. Az alacsonyabb rizikó más kockázati tényezőktől – testsúly, iskolázottság, dohányzás, általános egészségi állapot – függetlennek bizonyult azoknál, akik több rostot ettek.

A nagy rosttartalmú ételek csökkentik a diabétesz és a szívbetegségek kockázatát, mert hatásukra javul a vércukor- és koleszterinszint, a vérnyomás, sőt a gyulladásos folyamatok is. Feltételezik, hogy a rostok megkötik a szervezetben a méreganyagokat, és segítik azok gyorsabb eltávolítását. A daganatos betegségek esetében csak a férfiaknál csökkentette a halálozási kockázatot a több rost fogyasztása, vélhetően azért, mert náluk gyakoribbak az étkezéssel összefüggésbe hozható ráktípusok.

Rostokat tartalmaznak a gyümölcsök és zöldségek is, ám a legjobb hatást a gabonákból származó rostanyagoknál tapasztalták a tanulmányban, amelyek sok vitamint és ásványi anyagot is tartalmaznak. A tanulmány szerzői azt javasolják, hogy első, könnyű lépésként a fehér kenyeret váltsák fel teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérre azok, akik túl kevés rostot fogyasztanak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/rost-halalozas