Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Koraszülésre hajlamosíthat a forgalmas lakóhely

A nagy légszennyezettség miatt a forgalmas főútvonalak mellett élő nőknél nagyobb lehet a koraszülés kockázata japán kutatók szerint.    

Az Okajama egyetem munkatársai több mint 14 ezer, 1997 és 2008 között született baba adatait tekintették át. Minden egyes szüléshez részletes információkat gyűjtöttek arról, miként zajlott a terhesség és milyen távolságban lakott a várandós anya a főútvonalaktól.

Kiderült, hogy a forgalmas utaktól 200 méteren belül élő nők 15 százaléka adott életet újszülöttjének a terhesség 37. hete előtt, míg a főutaktól ennél távolabb lakóknál tíz százalékos volt a koraszülés gyakorisága.

Az eredmények értékelésénél figyelembe vettek több más tényezőt is, melyek befolyásolhatták a koraszülést, például az anya által végzett munka jellegét, életkorát, illetve az, hogy dohányzott-e. A koraszülések kockázatának 50 százalékos emelkedése azonban mindezek kizárásával érvényes volt.

Ugyancsak jóval nagyobb volt a 32. és a 28. terhességi hét előtt született babák aránya azon nők körében, akik 200 méternél közelebb laktak a forgalmas utakhoz – derült ki az Epidemiology című szakfolyóiratban ismertetett cikkből.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/koraszules-forgalmas-utak