Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Fogyasztó illatok

A teltségérzet kialakulásához az ételek szaga is hozzájárul – ezt használták ki amerikai kutatók, amikor a kísérletükben részt vevő önkénteseket illatkristályok szagolgatásával fogyasztottak le.

Alan Hirsch neurológus olyan illatkristályokat fejlesztett ki, amelyek mesterséges aromái különféle ételek, például sajt-, torma- vagy éppen kávé illatát utánozzák. A kristályok hatását egy hat hónapig tartó tanulmányban tesztelték, és az összesen1400 elhízott önkéntes átlagosan 12,7 kilogrammot fogyott.

Ha az illatkristályokat az ételre szórjuk, azok aromája elég ahhoz, hogy agyunkkal akár pár falat után elhitesse, hogy elteltünk – írja a The Telegraph című brit napilap. Hirsch szerint ez annak köszönhető, hogy az ételek szájban érzett ízét akár 90 százalékban is az illatuk okozza, így az illatokkal való eltelés azt az üzenetet juttatja el az agyhoz, hogy gyomrunk telítődött.

Dominic Dwyer, a Cardiffi Egyetem neuropszichológusa azonban arra figyelmeztet, hogy egy illat, amelytől összefut a nyál a szájban, éppenséggel több evésre is késztethet, ezért a kristály óvatos használatára int.

Az Egyesült Államokban már forgalmazott új fogyókúrás segédeszközt hamarosan világszerte több országban is bevezetik majd.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/fogyaszto-illatok