Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Könnyebben fogy, aki kevesebb húst eszik

Hiába figyelünk arra, mennyi kalóriát eszünk, ha étrendünk túl sok húst tartalmaz, egy európai tanulmány szerint ugyanis a túlzásba vitt húsevés hízáshoz vezethet.

Tíz európai országban a rák előfordulását, a táplálkozást és egyéb életmódbeli tényezőket térképezte fel az a kutatás, amelynek eredményeiből az Imperial College London kutatói megállapították, hogy a sok húst evő emberek súlya többet gyarapodott, mint azoké, akik mértéktartóbban válogattak a húsfélékből, noha ugyanannyi kalóriát vettek magukhoz.

A több mint 100 ezer férfit és 270 ezer nőt vizsgáló felmérésben a legnagyobb húsevőknek a dánok, a németek, a spanyolok és a svédek bizonyultak, akik közül a férfiak mintegy 300 kalóriának megfelelő húst ettek naponta, a nők pedig 200-at. A felmérésben részt vevő nemzetek közül a legkevesebb húst a görögök fogyasztották: a férfiak 200, míg a nők 140 kalóriát.

A követés öt éve alatt a résztvevők közel 2 kilogrammot szedtek magukra – a nők némileg kevesebbet, mint a férfiak. A kutatók elemzése szerint azok az emberek, akik napi 250 grammal több húst ettek, 1,6 kilogrammal többet híztak az ötéves periódus alatt.

Az eredmények azt sugallják, hogy a húsfogyasztás csökkentése segíthet kordában tartani a testsúlyt – olvasható az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/hus-fogyas